újraindulnak

2020.09.08. 14:21

Kezdenek talpra állni a kínai mozik

A bevétel természetesen nem éri el még a tavalyit.

Forrás: Shutterstock

A pandémiát követően megnyitott kínai mozik kezdenek talpra állni, de a mozik bevétele augusztusban még csak 3,39 milliárd jüan (151 milliárd forint) volt, alig a fele a tavaly augusztusi bevételnek.

Az idei jegyeladások 5,8 milliárd jüannál (258 milliárd forintnál) járnak az ázsiai országban, amely a világ második legnagyobb mozis piacának számít. A nyár utolsó hónapjában 95 millió látogatója volt a moziknak.

Összehasonlításként: tavaly augusztusban 7,77 milliárd jüan (342 milliárd forint) volt a mozis bevétel, és 219 millió jegyet adtak el abban a hónapban – a China Film News által közzétett adatok szerint.

A kínai szárazföldön idén augusztusban a Hu Kuan rendezésében készült Pa Paj című történelmi dráma aratta a legnagyobb sikert: az 1937-ben játszódó filmre, amely a japán csapatok által Sanghajban körbezárt 800 kínai katona hősies küzdelméről szól, 1,9 milliárd jüanért (84 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők augusztus 21-i bemutatója óta.

Idén ez az első film, amely átlépte az egymilliárd jüanos jegybevételt Kínában.

Tavaly a kínai mozik összbevétele a Variety.com adatai szerint 64,3 milliárd jüan (2859 milliárd forint) volt, és 1,7 milliárd jegyet adtak el a vetítésekre.

A koronavírus-járvány miatt azonban idén hónapokig zárva voltak a mozik, és csak a közelmúltban, fokozatosan kezdték meg újranyitásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!