NAV: Büszkén adózunk a hazai válogatott sikerének – Szabolcsi szóvivők az Eb-ről!

Szóvivők a magyar sikerről
Szóvivők a magyar sikerről
Nyíregyháza – A parádés továbbjutás margójára: a velünk napi munkakapcsolatban álló sajtószóvivőket, referenseket, kommunikációs és PR-menedzsereket kértük arra, hogy a saját szakterületük „zsargonjában” kommentálják, értékeljék a magyar együttes teljesítményét, parádés továbbjutását.

 

A nagy nyomás ellenére a magyar válogatott már most is szép eredményt ért el. Bízom abban, hogy a Storck-féle nyomásszabályzó a legjobb 16 csapat között is jól működik majd és bárkivel kerül szembe a magyar nemzeti tizenegy, annak nehéz dolga lesz őket kiszakaszolni. Száraz Gábor, a TIGÁZ szóvivője

Negyvennégy éve nem látott ilyen előadást a szakma! Amikor felgördült a függöny, azonnal látszott: a szereplők életük egyik legnagyobb alakítására készülnek. Már az első felvonás is nem várt izgalmakat tartogatott. A boldogsággal és traumával egyaránt fűszerezett izgalom végig az előadás visszatérő motívuma volt. Minden egyes csavar katartikus egésszé állt össze a második felvonás végére, melyről még unokáinknak is mesélni fogunk. Rendező, dramaturg, koreográfus: az élet, valamint a magyar nemzet. Árgyellán Edina, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház marketingvezetője

Történelmi tettet hajtott végre a labdarúgó-válogatott. Fölülmúlt minden álmot, hisz 44 év után hazánk visszatért az európai elitfutballba. Ez a szint nem papírforma, nem a véletlenek vagy a szerencse sorozata. Itt mérkőzésről mérkőzésre jelent meg a tudatos építkezés, a kiemelkedő csapategység, az elmúlt évek alatt befektetett munka, a fizikai, mentális és taktikai felkészültség, mindezek mellett a dac és a bizonyítási vágy is. Szirtes Virág, a Nyíregyháza Spartacus Football Club marketingvezetője

Nem vagyok focirajongó, de engem is magával ragadott az a kitartás, küzdeni akarás, amit a magyar fiúk produkáltak a pályán. Bebizonyították, hogy lehetetlen helyzetben is lehet győzni. A gólörömben több tízezer szurkoló endorfinszintje szökött a magasba, egy-egy helyzetet látva pedig kisebb pitvarfibrilláció lépett fel, de a legjobb mégis az volt, hogy egy mentálisan és fizikálisan kiegyensúlyozott nemzeti válogatott adta vissza a hitét a magyaroknak, és szerzett örömöt a továbbjutással. Vitkai Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház sajtófőnöke

Vannak, akik eltitkolják, mások bevallják, de mindannyian ezekre a pillanatokra vártunk immár 44 éve. Csapatunk fiai játékukkal ránk rótták a magyar fociba vetett bizalom közterhét, melynek minden járulékát büszkén viselve adózunk a hazai válogatott sikerének. Játékosaink a határon túlról csempészték vissza a szurkolók szívébe a már elévült reményt. Bebizonyították, hogy egy sokak által alacsonyabb becsértékűnek minősített csapat a kockázatos besorolása ellenére is zárhat pozitív mérleggel. Hajrá, magyarok! Magyar Norbert, a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense

A rendelkezésre álló adatok alapján a magyar válogatott Eb-szereplése nagyszerű labdarúgás megalapozott gyanújával kimerítette a továbbjutás tényállását. Minősítő körülményként értékelhető, hogy mindezt csoportelsőként követték el. A feltételezett elkövetőknek további sikeres játék foganatosítását, a csoportosan elkövetett szurkolásban részt vett bűnsegédeknek pedig fergeteges szórakozást kívánok az ezt követő meccsekre! Fülöp Gergely, a megyei rend­őr-főkapitányság szóvivője

Végre egy tűz, amit nem oltani kell, hanem tovább éltetni és táplálni! A magyar válogatott a csoportmérkőzéseken nyújtott eddigi teljesítményével, továbbjutásával a gallok földjén ismertette meg Európával, hogy milyen a Bernd Storck vezette magyar labdarúgás. Reméljük, nemzeti ­csapatunk, mert ez egy Csapat, katasztrófa­hely­zetek nélkül tüzesen helytáll a legjobb 16 között is. Dóka Imre, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője

Gyakran kérik a tárgyaláson a terheltek és a védők, hogy a bíróság mentse fel a vádlottat, mert nem követett el bűncselekményt. Ezzel a kéréssel az ügyész csak ritkán ért egyet. Ha a magyar válogatott bűne évtizedekig az volt, hogy nem jutott ki világversenyre, akkor most ügyészként magam indítványozom a felmentést, mert az eddigi bravúros szereplés olyan sok jó érzést vált ki mindenkiből, amiben csak ritkán van részünk. Így tovább, fiúk! Dr. Szilágyi László, a megyei főügyészség szóvivője

Csoda. Meglepetés. Öröm. Végtelen öröm. Gólok. Magyarország. Foci. Már két hete mindenki erről beszél. Az egyetemen is ez a téma. A továbbjutás olyan, mint egy sikeres felvételi. Meseszerű. Küzdeni tudás. Alázat. Csapatszellem. Példa. A hallgatók államvizsga előtt is erről beszélgetnek: ők is a belgákat akarták húzni. Magyar zászlók az autókon. Piros-fehér-zöld az ország. Mindenki a meccset nézi. Egy csapat. Hajrá, foci! Hajrá, magyarok! Az egész egyetem (is) nektek szurkol! Béres Tamás, a Nyíregyházi Egyetem PR-referense

Egy monstre per tartja izgalomban egész Európát. A neve: labdarúgó-Európa-bajnokság. Válogatottunk nem idézésre jelent meg Franciaországban, hanem keresetindítóként saját maga vívta ki a részvétel jogát. Számomra – rokoni kapcsolatunk okán – külön öröm, hogy (per)társaságunk első számú képviselője megyénk szülötte, Dzsudzsák Balázs. A tárgyalássorozat még tart, a bizonyítási eljárás folyamatban van, így nem lehet tudni, hogy ki lesz a (per)nyertes. Az viszont biztos, hogy bármeddig tart az álom, a csapatunk nem az oldalbejáraton, a pervesztesek között fogja elhagyni a tárgyalótermet. Dr. Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője

Sok évtized beláthatatlanná mélyült kátyújából verekedte ki magát a magyar csapat az Európa-bajnokságon. A fiúk elszántságukkal, kitartásukkal és parádés játékukkal mérkőzésről mérkőzésre felszántják a francia gyepet. A játékosok összeállítása akár a legjobb aszfalt, az alaptól a kopórétegig ordít róluk a minőség. A piros-fehér-zöld gólvirágok, a csoportelsőség és továbbjutás után pedig mámoros az öröm ezen a meglehetősen kicsi, de annál vidámabb nemzeti játszótéren. Szabó Edina, a NyírVV Kft. sajtószóvivője

A magyar válogatott tudatosan, előre elkészített karbantartási és integrációs ütemterv szerint készült a kánikulai időszakra. Az alkalmazott taktikai, és csapategység-fejlesztési módszerek hatékonynak bizonyultak, immár nyugat-európai színvonalú technológiák állnak a rendelkezésükre. A felhasználói elvárás a nemzeti 11-gyel szemben nagyon magas, ám ezt nem csupán teljesítik, de túl is szárnyalják. A csapat üzemvitele stabil és megbízható, a hirtelen érkező, váratlan helyzeteket közös erőfeszítéssel igyekeznek azonnal feltárni, és elvégezni a szükséges hibaelhárítási folyamatokat. Ez az út, amin a válogatott elindult, biztosítja a magyar futball fenntartható fejlődését. Matyasovszkiné Buri Adrienn, a Nyírségvíz Zrt. kommunikációs referense








hirdetés