Az NB II. Keleti csoportjának 5. fordulójában Békéscsabára látogatott a Nyíregyháza Spartacus gárdája. A pénteken 15 órától kezdődő mérkőzést élőben tudósítottuk portálunkon.
90+1′
|
 |
Vége a mérkőzésnek. Hamarosan jövünk az edzői nyilatkozatokkal. |
90′
|
|
Vége a rendes játékidőnek, a hosszabbítás egy perc. |
89′
|
 |
Egy szabadrúgást Reznek gurított Farkas elé, akinek 30 méteres lövése fölé szállt.
90 A vendégeknek is megvolt a harmadik cseréje, Pákolicz helyére Kristófi állt. |
89′
|
|
Egy szabadrúgást Reznek gurított Farkas elé, akinek 30 méteres lövése fölé szállt. |
88′
|
|
Egy vendégkontra végén Reznek jobbról tekerte kapu elé a labdát, amely Lengyel bal karjáról pattant kapusához, ám Fábián most sem sípolt, miként az első félidőben Simon eseténél. |
87′
|
 |
Balázs állt be a hazaiaknál Varga helyére. |
86′
|
|
Randelovic jobb oldali szögletét a rövid saroknál Botis perdítette mellé. |
84′
|
|
Csorba passzolt a jobb összekötő helyén kilépő Montvaihoz, aki centerezett, ám Pákolicz elől Botis mentett, a labda ismét Montvaihoz került, aki kisodródva 8 méterről lőtt, ám Máthé védte a kísérletet. |
83′
|
|
Reznek kapta meg középen a labdát, passzolhatott volna jobbra Csorbához, ám ő 25 méterről lőtt, de a gyenge kísérlet nem okozott gondot Máthénak. |
81′
|
|
Egy vendégkontra végén Montvai bal oldali passzát Germán túl kényelmesen kezelte le, így mentettek a hazaiak, a másik kapu előtt Balogh a tizenhatoson kívülre lépve fejjel tisztázott Randelovic elől. |
80′
|
|
Kiss jobb oldali beadását Ur fejelte ki a kapu előteréből, majd Varga lába görcsölt be, de folytatni tudta a játékot. |
78′
|
|
Obot cselezte magát a tizenhatoson belülre, majd felbukott a labdában. |
77′
|
|
Nadaban bal oldali szabadrúgását a hosszú oldalon 10 méterről Botis csúsztatta fejjel jócskán mellé. |
75′
|
 |
Botis állította meg középen szabálytalanul Csorbát, a szabadrúgás előtt Obot kapott sárgát egy korábbi megmozdulásáért. A 25 méterre letett labda mögé Mészáros állt és alig tekert a bal sarko mellé. |
74′
|
|
Nadaban bal oldali szögletét Farkas fejelte ki a kapu elől. |
72′
|
|
Pákolicz passzolt jobbra Csorbához, aki visszagurított, ám Germán 17 méteres lövését Máthé hárította. Miként nem sokkal később Nadaban bal oldali beadásánál tette ezt Balogh. |
70′
|
|
Dajka hibájából Majoros elé került a labda, aki meglepődött, így nem lett helyzet az egészből. |
68′
|
 |
Csere a Szparinál Minczér állt be Szilágyi helyére. |
67′
|
|
Germán 25 méteres lövése Botis derekán lassult le, így Máthé felszedhette a labdát. |
63′
|
 |
Szilágyi húzta vissza Obotot, amiért sárga lapot kapott. |
62′
|
|
Randelovic 22 méteres lövése hazaadássá szelidülve kötött ki Balogh kezeiben. |
61′
|
|
Obot a jobb szélen lefordult Mészárosról, ám beadását Dajka kivágta a kapu előteréből. |
60′
|
|
Majoros rúgta meg Szilágyit, ám a játékvezető nem fújta le a szabálytalanságot. |
59′
|
|
Mészáros jobb oldali szabadrúgását Botis fejelte ki a kapu előteréből. |
58′
|
|
Raducu 28 méterről célozta meg a bal felső sarkot, ám Balogh résen volt és hárított. |
57′
|
|
Botis szerelte szabálytalanul Germánt, ám megúszta újabb lap nélkül. |
56′
|
|
A második félidőből eltelt idő a hazaiaké, ezúttal Odot lőtt 23 méterről mellé. |
55′
|
|
Juhász bal oldali beadását a túlsó oldalon Mészáros csúsztatta fejjel bedobásra. Nem sokkal később Nadaban 22 méterről lőtt fölé. |
53′
|
|
Randelovic bal oldali centerezését Farkas vágta ki a tizenhatoson kívülre. |
51′
|
 |
Raducu kapott sárgát, mert nyújtott lábbal rúgott Dajkába. |
49′
|
|
Randelovic 25 méterről majdnem ilyen magasan lőtt fölé. |
48′
|
|
Egy hazai akció végén Raducu jobbról passzolt Randelovic elé, akinek a lábáról az alapvonalon túlra pattant a labda. |
46′
|
 |
Elkezdődött a második félidő. A hazaiaknál Majoros állt be Pozsár helyére, illetve Mészárost Kiss váltotta. |
A sérült Simon kórházba szállították, hogy minél pontosabb legyen a diagnózis.
-Úgy látom nincs igazán nagy gond, azt vártam, hogy a hazaiak gyors csatárokat hosszú indításokkal próbálják majd helyzetbe hozni, talán Csorba lehetne aktívabb a jobb oldalon, illetve nem kellene ívelgetnünk, hiszen Botisék jobban fejelnek, inkább a földön kellene játzsanunk.- summázta az első félidőt Brekk János.
45+1′
|
 |
Vége az első félidőnek. Simon Téglási kapusedzőre, és Hrabinára támaszkodva biceg az öltözőbe. |
45′
|
|
Juhász bal oldali beadását húzta le Balogh. Nem sokkal később Reznek került kecsegtető helyzetbe, ám szerelték a lilák. 1 perc a hosszabbítás. Simonnak valószínűleg a bal bokája sérült meg, a szalagszakadás sem elképzelhetetlen, Zákány Gyúró jéggel próbálja enyhíteni a focista fájdalmát. |
43′
|
 |
Montvai beállt Simon helyére. |
41′
|
|
Simon passzolt Germánhoz, aki visszafejelte a labdát, ám Simon 20 méteres lövése fölé szállt. Nem sokkal később éppen Simon sérült meg, sajnos úgy néz ki komoly a probléma, olyannyira, hogy Montvai már cseréhez is készül, sajnos Simon hordágyon kell lehozni, minden bizonnyal a bal lába sérült meg. Társai a kényszerszünetet kihasználva az oldalvonalnál frissítik magukat. |
39′
|
 |
Germán cselezte ki Botist, amiért sárga lapot kapott. |
36′
|
|
Reznek-Simon-Pákolicz volt a labda útja, sajnos utóbbi hosszan tolta meg a lasztit, amely így az alapvonalon túlra került. |

35′
|
 |
Ur a felezővonal tájékán ütött bele a labdába, maiért sárga lapot kapott. |
33′
|
|
Újabb vendégszöglet balról, ismét Reznek tekerte középre a labdát, amit kifejeltek a hazaiak. |
32′
|
|
Mészáros jobb oldali szabadrúgását biztos kézzel húzta le Máthé. |
29′
|
|
Egy keresztlabdát Mészáros középre fejelt, ám Dajka 14 méterről Baloghoz stukkolta a labdát. |
27′
|
|
Egy bal oldali szabadrúgást Farkas fejelt ki a tizenhatoson kívülre. |
25′
|
 |
Reznek bal oldali szögletét hárították a hazaiak. A labda Ur elé került, aki 30 méterről hatalmas bomba gólt ragasztott a jobb sarokba. 1-1 |
23′
|
|
Újabb hazai támadás végén Randelovic passza után Nadaban 12 méteres lövését hárította bedobásra Balogh. |
22′
|
|
Raducu kapott középen remek labdát, amit ügyetlenül vett át, ám jobbra tudott gurítani az üresen álló Randelovic elé, akinek 14 méteres lövését védte Balogh. |
19′
|
|
Pákolicz remekül ugratta ki a bal összekötő helyén lévő Simont, aki 8 méterről lőtt, ám kísérlete elakadt a jó ütemben kilépő Máthéban. |
17′
|
 |
Máthé hatalmas kirúgásával Randelovic ment el Farkas mellett, a hazai játékos a kifutó Balogh fölött átemelte a labdát, amely az asszisztens szerint már túljutott a gólvonalon, amikor a visszafutó Farkas menteni próbált. 1-0 |
15′
|
|
Obot a jobb oldalon ment el, egy csel után középre gurított, szerencsére ott nem volt lila mezes játékos. |
14′
|
|
Ur rövid időn belül kétszer is beadhatott jobbról, ám egyik kísérlete sem jelentett veszélyt. |
12′
|
|
Többet támad a Szpari, az imént Germán elől tisztáztak a tizenhatoson belül a csabaiak. |
10′
|
|
Pákolicz, majd Germán volt a labda útja, a játékszer végül Simon elé került, aki a kaputól mintegy 12 méterre földre került, ám Fábián nem látott okot a beavatkozásra. Nem sokkal később Szilágyi 25 méterről durrantott fölé. |
5′
|
|
Obot vágta fel a bal szélen Mészárost, aki Pákolicz elé gurított, ám beadását Mészáros kivágta a kapu elől. |
1′
|
|
Egy hazai szabadrúgás les miatt a Szpari kapott szabadrúgást. |
1′
|
 |
Már pályán a csapatok, a házigazda csabaiak tiszta lilában, a nyíregyháziak fehér szerelésben fognak játszani. A mérkőzés előtt az ifjú Szebeni házaspár rúghatott labdába, majd Randelovic révén a hazaik kezdték a mérkőzést. |
14:45 Két óra körül igen párássá vált a levegő Békéscsabán, emiatt a megszokottnál hamarabb küldte ki a játékosokat melegíteni Németh Károly a Szpari vezetőedzője, mint ismert ma ő meccsel, hiszen Brekk János szakmai igazgató az eltiltás miatt a lelátóról nézheti a találkozót. Szerencsére enyhe szél kerekedett a Kórház utcai pálya környékén, így hamarosan kellemesnek mondható időben kezdődik majd a derbi.
1′
|
 |
Már pályán a csapatok, a házigazda csabaiak tiszta lilában, a nyíregyháziak fehér szerelésben fognak játszani. A mérkőzés előtt az ifjú Szebeni házaspár rúghatott labdába, majd Randelovic révén a hazaik kezdték a mérkőzést. |
1′
|
 |
Már pályán a csapatok, a házigazda csabaiak tiszta lilában, a nyíregyháziak fehér szerelésben fognak játszani. A mérkőzés előtt az ifjú Szebeni házaspár rúghatott labdába, majd Randelovic révén a hazaik kezdték a mérkőzést. |
| ÉLŐ KÖZVETÍTÉS |
Békéscsaba
Máthé
Mészáros L.
Lengyel
Botis
Juhász
Raduci
Varga
Pozsár
Obot
Randelovic
Nadaban
Vezetőedző:
Dajka László |
1-1
2012. 09. 14. 15:00
Nézőszám:
Békéscsabai Stadion, Békéscsaba
Vezeti: Fábián Mihály
(Varga, Bozó)
Tudósító: Mán László |
Spartacus
Balogh
Ur
Dajka
Farkas
Mészáros M.
Csorba
Szilágyi
Reznek
Pákolicz
Germán
Simon
Vezetőedző:
Németh Károly |
| Edzői nyilatkozatok:
Dajka László: Mint minden rangadó ez is 3 esélyes volt, szünet után mi irányítottunk, de a végjátékokban sokat hibáztunk, sajnos emiatt meg kell elégednünk az egy ponttal.
Németh Károly: Győzni jöttünk Békéscsabára, bátran vállaltuk a nyílt játékot, voltak is lehetőségeink, hiányérzetem van, hogy itt maradt két pont. |
Sorozatot kezdene a Szpari
Csorba, vagy Pákolicz?
A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!