ízelítő

2020.04.22. 09:02

Ráncfelvarrás után két dal az új Karmapirin-lemezről

A rajongók ma ízelítőt kaphatnak a nyíregyházi zenekar készülő korongjáról.

Szakos Andi, a zenekar énekesnője

Forrás: KM-archív

Harmadik lemezét készíti a Karmapirin, az album megjelenését év végére tervezi a nyíregyházi Szüret Alkotóműhely vezető zenekara. Az előző év sűrű volt a banda életében: tavasszal jelent meg második, Madárka című lemeze, melyet közel negyven koncerten mutatott be magyarországi és határon túli klubokban, fesztiválokon. Az album három dalából videóklipet is forgattak, a Köszönöm 2019 szeptemberétől folyamatosan szerepel az MR2 Petőfi rádió játszási listáján.

Klip is készül a dalokhoz

– A zenekar tavaly ősszel úgy döntött, hogy a színpadokról a próbaterembe teszi át a székhelyét, és a téli-tavaszi klubturné helyett dalszerzésbe fog. A negyvenállomásos Madárka-turné alatt ugyanis elég sok kreatív energia gyűlt fel bennünk – mondta el érdeklődésünkre Zombor Szabolcs. A Karmapirin menedzsere hozzátette: ez utólag jó döntésnek bizonyult, hiszen február közepéig három vadonatúj dalt sikerült stúdióban rögzíteniük. A dalok hangszerelését és utómunkáit a zenekar home office-ban készítette el.

– Az új lemez első két számát ma jelenteti meg a GrundRecords az összes digitális zeneáruházban és stream­oldalon, ugyanis ezeket bekérte tőlünk a Petőfi rádió. A dalokhoz videóklipeket is készítünk – azért rögtön kettőt, mert így szeretnénk segíteni a járvány miatt bajba került kreatív munkatársak helyzetén – túrt a szakállába elgondolkodva a zenekar dobosa.

További jó hír, hogy a járvány ellenére nem állt le a munka a Karmapirin háza táján: több dalszöveg és dalötlet is készen áll a kidolgozásra, melyeket online „próbákon” csiszolnak készre.

Új, letisztultabb hangzás

Tavaly tagcserét is megélt a formáció, a korábbi basszusgitárost, Papp Leventét Balázs Béla váltotta a poszton, aki nemcsak zenészként és dalszerzőként dolgozik, hanem a zenekar új lemezének produceri munkáit is elvállalta; a korongot Pál Mihály hangmérnökkel közösen készítik.

– A piac igényeihez jobban közelítő hangzás kialakítása volt a cél, ami kihívás elé állított minket: másképpen kellett hangszerelni és feljátszani a dalokat, mint korábban. A ­végeredménnyel mindannyian nagyon elégedettek vagyunk – árulta el Szabi, s megjegyezte: a Karmapirin zenei arculata alapjaiban nem változott meg, csak ráncfelvarráson esett át. Kevesebb lett a torzított gitár, letisztultabban kalapál a dob, megjelentek a billentyűs hangszerek, a zongora és a vonósok is.

CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában