Ne légy alkalmazott!

Válaszd az alkalmazotti lét helyett az önfoglalkoztatást – évek óta ezt hirdeti hallgatóinak a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke, nem hiába, hiszen számos sikeresen működő szervezet igazolja, hogy ez valóban kifizetődő megoldás lehet elhelyezkedéssel összefüggő gondokra. Hefop leporello [.pdf – 208KB]

A munkanélküliség csökkentését szolgálja a tanszék „Negyedik Szektor” elnevezésű, országos támogatottságú programja is, amelynek elindítását kedden jelentette be Csoba Judit tanszékvezető egyetemi docens. Tíz hallgató és húsz munkanélküliekkel foglalkozó szakember vehet részt a két féléven át tartó, elméleti, gyakorlati és tréning jellegű foglalkozásokból álló képzésben. Feltétel, hogy hátrányos kistelepülésről érkezzenek a jelentkezők. –

 A program végeztével valamely alternatív foglalkoztatási forma bevezetésére vonatkozó konkrét tervet kell elkészíteni a munkacsoportoknak – tudtuk meg. – A munka világa átalakult. Szűkül azon alkalmazotti státusok köre, melyek hosszabb távon megélhetést nyújtanak – vélekedett a tanszékvezető, aki szerint ennek megfelelő szemléletváltásra is szükség van.

– A Negyedik Szektor betekintést enged a résztvevőknek a sikeres önfenntartó vállalkozások mindennapjaiba, de a munkanélkülieket segítők kudarcokkal teli világába is – tudtuk meg.








hirdetés