Ne várjunk a gyertyagyújtásig, három napon belül a hibás terméket kötelező kicserélni

Akt.:
Ne várjunk a gyertyagyújtásig, három napon belül a hibás terméket kötelező kicserélni
© Illusztráció: getty images
Nyíregyháza – Az elnök az új fogyasztóvédelmi dolgozóknak is tudott újat tanítani.

Közel egy éve annak – aminek az állampolgárok bizonyára nagyon örülnek –, hogy a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskör közelebb került a fogyasztókhoz. Az eddigi egyetlen panaszfelvevő helyből január 1-jével mindjárt 13 lett, mivel ma már a panaszokkal a járási hivatalok illetékeseihez is fordulhatunk. A közel egy éves tapasztalatokra és a korábban is kiváló együttműködésre alapozva a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület úgy döntött, hogy tájékoztató előadást szervez a járások fogyasztóvédelmi munkatársainak.

A találkozót tegnap tartották a megyei kereskedelmi és iparkamara székhelyén, ahol Görömbeiné dr. Balmaz Katalin elnök nem csupán a testületet, a vitarendezés egyik alternatív fórumát mutatta be, de szó esett az eljárásrendről is. Megvitatták a legtipikusabb ügyeket, áttekintették a statisztikákat, s a résztvevők az együttműködési kötelezettség megsértését szankcionáló törvénymódosításról is tájékoztatást kaphattak.

– Januárban a panaszbejelentés nyomtatványa is megváltozott, s a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelmi Helyettes Államtitkárságának és az országban működő 20 fogyasztóvédelmi békéltető testületnek az összefogásával – minden tekintetben megfelelve a törvénynek – egységesült – mondta el a testület elnöke. – Tavasz óta ugyan már használják ezeket a nyomtatványokat, de a hangsúlyokat soha nem felesleges átbeszélni. S az eszmecsere azért is fontos volt, mert a járási hatóságok olyan panasszal is gyakran találkoznak, amely kívül esik a hatáskörükön, viszont ismerve az eljárásrendet, tovább tudják küldeni a fogyasztókat hozzánk.

A legtöbb gond a cipőkkel van

Az elnök elárulta azt is, hogy a beérkező panaszok kétharmada megalapozott. Tavaly összesen 241 ilyen ügyet bíráltak el – s emellett 360-nál több tanácsadást tartottak –, az év végéig pedig az ügyek száma a 260-at is megközelítheti, ami annyit tesz, hogy csaknem minden napra esett egy békéltetői eljárás.

S hogy mi mindenre panaszkodnak a leggyakrabban a fogyasztók? Országos viszonylatban is évek óta a cipőszavatossággal kapcsolatos kifogások vezetik a mezőnyt, az idén pedig megjelentek a használt gépjárművek szavatosságával kapcsolatos bejelentések. Korábban ilyesmire nem volt példa. Sokszor a kereskedők sincsenek tisztában a használt cikkek kereskedését meghatározó szabályokkal, s nem tudják, hogy egy év szavatosság a használt holmikra is jár. Ilyenkor az első 6 hónapban a kereskedő bizonyíthatja az igazát, az év második felében pedig a vásárlókon a sor.

– A karácsonykor megszaporodó ügyek majd csak januárban csapódnak le – egészítette ki az elmondottakat Görömbeiné dr. Balmaz Katalin, s néhány jó tanáccsal is szolgált. Először is már a vásárlás helyszínén próbáljuk ki a műszaki cikkeket, s ne várjunk a gyertyagyújtásig, három napon belül a hibás terméket kötelező kicserélni, adta tudtul. Ám ha nem rossz a termék, csak a megajándékozott ízlésének nem felel meg, be kell vetni a civil kurázsit, s jöhet az egyéni megegyezés. A jó kereskedő szíve ilyenkor meglágyítható, csak írassuk rá a blokkra, mi az, amit tényleg megígértek a vevő megtartása érdekében.

Az eljárásrendről

Érdemes tudni, hogy a fogyasztó csak akkor fordulhat írásbeli kérelemmel a békéltető testülethez, ha a vállalkozónál már próbálkozott, s ott elutasították. Másolatban mellékelni kell az üggyel kapcsolatban keletkezett dokumentumokat, ami azért is fontos, mert a testület nem folytat le az egyszintű eljárás során bizonyítást. A kérelem beérkezésétől számított 60 napon belül behívják a vitás feleket. A vállalkozásokat együttműködési kötelezettség terheli, s nyolc napon belül reagálniuk kell a megkeresésre. A megyei székhellyel rendelkezők képviselőjének meg is kell jelennie a meghallgatáson, más esetben a cégnek a fogyasztó igényének megfelelő egyezségi ajánlatot kell tennie. Amennyiben a fogyasztói panasz megalapozott a testület kötelező határozatot hozhat. Ám mivel ehhez a vállalkozóknak alávetési nyilatkozattételt kell tenniük, amitől félnek a bepanaszoltak, ilyenre ritkán kerül sor. Az összes ügy másfél százaléka jut el erre a szintre, ugyanis a megalapozott panaszok többségénél egyezség születik. Az egyezséget jóváhagyó vagy a kötelező határozat végrehajtási záradékkal is ellátható, ha az abban foglaltak nem teljesülnek, s így bírósági végrehajtóval kikényszeríthető a kárrendezés, mintha jogerős bírósági határozat lenne. Ám ha nincs lehetőség kötelező határozathozatalra, s egyesség se születik, az eljáró tanács ajánlást tehet. Mindez arra elég, hogy a tudatosabb fogyasztók mondjuk „feketelistára” tehetik a vállalkozást.

KM-MJ








hirdetés