Negyedmilliárdos fejlesztés

Tiszakerecsenynek jelenleg 1038 lakosa van. Az utóbbi években stagnálás, illetve igen csekély apadás jellemző a településre.

A közösségi szellem ereje sokat jelenthet a népességmegtartásban – ez az elv vezérelte az önkormányzatot és a református egyházat, amikor minden pályázati lehetőséget igyekeztek megragadni az infrastrukturális háttér megteremtéséhez. Mintegy negyedmilliárdos fejlesztés valósult meg (az óvodát például már tavaly októberben átadták), illetve valósul meg ezekben a hetekben a településen.

Három sikeres pályázat

– Három jelentős pályázatot nyertünk – zárja rövidre mondanivalóját Pécsi László polgármester. – Egy uniós ROP-pályázat 90 millió forintjából bővítettük az óvodát, melyet a kicsinyek már birtokba is vettek. Közösségi házat építettünk, mely befejezés előtt áll, ehhez a berendezés is megérkezett már. Egy játszóudvart is építettünk. Egy másik, AVOP-pályázaton 68 millió forintos támogatást nyertünk egy szabadidőpark létrehozására, faluszépítésre, játszótér létesítésére, az iskola és az óvoda előtti terület rendezésére. Az FVM-pályázaton pedig 28 millió forintot piactér és -iroda épületére nyertünk támogatást.

Ifjúsági ház, falumúzeum

De ez még nem minden, hiszen az református egyház a régi imaházra emeletet építtetett, ahol egy konferenciaterem mellett ifjúsági szálláshelyeket is kialakítottak. Ennek (is) már a belső munkálatai utolsó simításait végzik. Szemben a református templommal az egykori egyházi iskola épületét falumúzeummá alakították át. Már szépen gyűlnek a múzeumi tárgyak, az egykori falusi élet nélkülözhetetlen eszközei. Az iskola mellett már-már kész a közösségi ház, itt kap majd helyet egy informatikai terem, nyelvi labor és az iskolai-községi könyvtár. Egy hatalmas terem pedig alkalmas akár községi, akár nagy családi rendezvények, lakodalmak lebonyolítására. A klimatizált helyiség minden igényt kielégít majd.

– Györke László –








hirdetés