Negyedmilliárdot kapnak a civilek

A sajtótájékoztató résztvevői
A sajtótájékoztató résztvevői
Máriapócs – Az idén a Hierotheosz Egyesület támogatja a megyei önkénteseket.

– „Éltanulónak” számít a keleti régió a civil szféra szempontjából, hiszen az idén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 287 nyertes pályázat mintegy 250 millió forint támogatást kap a Nemzeti Együttműködési Alapból – mondta Fülöp Attila azon a sajtótájékoztatón, amelyet csütörtökön tartottak a máriapócsi Emmánuel Zarándokközpontban. A nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár országjáró körútján a Civil Információs Centrumok (CIC) első negyedévi tapasztalatairól tájékozódik.

– Ebben az évben a Hiero­theusz Egyesület működteti a megyei CIC-et, segítő kezet nyújtva a civileknek az alapító okirat megírásától a támogatások felhasználásáig. Ezzel a terheik megsokszorozódtak, és remélhetőleg még tovább nőnek, ugyanis nem lehet túlbecsülni az önkéntes polgári kezdeményezések közösségteremtő erejét – összegzett.

– Látványos fejlődésen ment át a rendszer a 2012-es indulása óta – folytatta Kiss András, a megyei CIC operatív igazgatója. – Három iroda révén szolgáltatásaink az egész megye területén elérhetőek, emellett fontosak a határon átívelő magyar–magyar kapcsolatok is: az államtitkárság adta lehetőséggel élve tavaly óta négy erdélyi és egy kárpátaljai iroda révén adhatjuk tovább a tapasztalatokat. Emellett kulturális közfoglalkoztatás keretében már 24 embernek adunk munkát a megyében.

KM-HP








hirdetés