Negyedszázados szeretetben

A színjáték feladata kezdetektől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson a természetnek. Shakespeare gondolatainak érvényességét nem korlátozták a századok, minden formai kísérletezés ellenére a tartalom változatlan maradt.
Nagy István Attila jegyzete.

Ünnepelnünk persze nem a nagy drámaírót kell (nem is igényli), azt sokkal inkább, hogy huszonöt évvel ezelőtt állandó színházi társulat kezdte meg működését Nyíregyházán. 1981. október 17-én a Csongor és Tündével kezdődött meg a színjátszás legújabbkori története a megyeszékhelyen. Sok mindent el lehet mondani a kezdeti időszakról, de a mámoros, patetikus, közönségfelfedező attitűdjét egy pillanatig se lehet vitatni.

A színház együtt élt, benne élt a városban. Az itt élők a hétköznapi szeretetnek olyan megnyilvánulásaival vették körül a színészeket, amit azóta se felejtettek el. Mintha Thalia megszületésének ünnepe lett volna: a színészek nemcsak a színpadon mutatták meg önmagukat, hozták el egy-egy alkotás művészi-emberi üzenetét, hanem rendhagyó irodalmi órákon is. Verseket mondtak, különböző összeállításokkal járták a megyét. Nagy és szép korszak volt.

A mai színház új körülmények között, korszerűbb színpadtechnikai viszonyokkal rendelkezve végzi a munkáját. Más a mostani világ. Egy kicsit távolságtartóbb, zárkózottabb, de változatlanul elkötelezett azok iránt az értékek iránt, amelyeket az alapítólevél megfogalmazott. A következő negyedszázad homályos ígéretekkel csábít, de a színházcsináló nemzedéknek és közönségének is bőséges tennivalót kínál.








hirdetés