Negyedszer, most a Bemben!

Szinte már megunják egymást a betonút-NRK és a Vasas élvonalbeli női röplabdázói, annyit találkoznak egymással. Pénteken az NB I. Liga Kiemelt-csoportjában, az alapszakasz második körében ismét egymásnak feszül a két együttes.

Az idei szezonban ez lesz a negyedik találkozójuk, a bajnokságban Erdősnéék idegenben is nyerni tudtak (3:2), míg a Challenge Kupában mindkét együttes vendégként tudott nyerni, ám a nyíregyháziak jutottak tovább.

– Nem sok újat tud mutatni egymásnak a két együttes, hiszen a szezonban már negyedszer találkozunk – kedzte a tájékoztatást Ludvig Zsolt, a nyíregyházi csapat vezetőedzője. – Úgy vélem, a sérültek szám, illetve a pillanatnyi forma döntheti majd el az újabb mérkőzés kimenetelét. Amennyiben meg tudjuk ismételni az eddig mutatottakat akkor pénteken este is nyerhetünk és megerősíthetjük pozíciónkat a tabellán. Amit még nem szabad figyelmen kívül hagyni az, hogy a mérkőzés a Bem iskola csarnokában lesz, amire nekünk is rá kell hangolódni. Az is igaz, hogy a Bemben mindig jó hangulatú meccseket játszottunk, remélem most is így lesz és sokan eljönnek majd szurkolni.

A szurkolás ráfér a csapatra, a pénz méginkább. Mint ismert, a fentebb említett Challenge Kupában a soros egy azeri csapattal hozta össze a nyíregyháziakat, Baku pedig nem éppen a szomszédban van, hanem majdnem három ezer kilométernyire. Ide eljutni nem kis szervezés és nem kis pénz.

– Ami biztos a Challenge Kupával, a két időpont. Bakuban december 9-én, kedden 18 órakor (helyi idő szerint, magyar idő szerint ez 14 óra), a bujtosi csarnokban pedig december 18-án, csütörtökön 18 órára van kiírva a kezdés. Nem egyszerű megszervezni az utat, hiszen ahhoz, hogy kedden pályára tudjunk lépni Bakuban, már előző vasárnap el kellelne indulnunk, hiszen úgy is csak hétfőn hajnalban érkeznék a Kaszpi-tenger partján fekvő azeri fővárosba. Emiatt a december 7-ére, vasárnapra kiírt haza, Gödöllő elleni bajnokit el is kellene halasztani. Ez csak a szervezés, a másik a pénz. Sikerült megtalálni a legolcsóbb járatott, az osztrák légitársaság Bécsből indít járatot Bakuba. A Budapest-Bécs-Baku útvonal és vissza fejenként 125 ezerbe kerülne, és ezt a pénzt még elő kellene teremteni. Bízom benne, hogy sikerül, és akkor még ott van a hazai találkozó költsége, ami szintén nem kevés – mondta Ludvig Zsolt.

– Mán László –








hirdetés