Négyen szakmáznak anatómiából a Leveleki család közös ebédjeinél

Mostanában ritka alkalom, hogy együtt van az egész család
Mostanában ritka alkalom, hogy együtt van az egész család - © Fotó: Pusztai Sándor
Újfehértó – Egy rezidens, egy végzett pszichológus és két medika: ők a Leveleki család gyerekei.

Amikor először hallottam a négygyermekes újfehértói Leveleki házaspárról, azt mondtam: megemelem előttük a kalapom, vállalásuk különleges, tiszteletet érdemel. Amikor azt is megtudtam, hogy mind a négy gyermekük orvosnak tanul, kíváncsi lettem, találkozót kértem.

A Böszörményi úti családi házban először kissé helyesbíteni kellett az előzetes információt: nem mindenki orvostanhallgató. A fiútestvér, a 27 éves József ugyanis már rezidens orvos a miskolci kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályán, a legidősebb leány, a 24 éves Zsuzsa pedig végzett pszichológus, mesterképzésben tanul. A húszéves ikerpár azonban valóban medika: Lívia fogorvosnak készül, Szilva még nem döntött, szimpatizál a kézsebészettel és a csecsemőgyógyászattal, ám még bármi lehetséges, de az biztos, hogy orvos lesz.

A titok nyitja

Próbáltam megfejteni a titkot, honnan a családi vonzódás a gyógyító munka iránt. A felmenők között nem volt orvos, gyógyszerész, lexikonok, drága anatómiakönyvek sem csábítottak a családi könyvtárban. A szülők azt tették lehetővé, hogy gyermekeik a színvonalas újfehértói általános iskola után a megye egyik legjobb középiskolájában tanuljanak – a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban. Bejárók lettek, hajnali öt órakor keltek. A fiatalok tudták: ha egyetemre akarnak menni, önállóan kell bizonyítaniuk, költséges különóra szóba sem kerülhet… Beszélgetés közben kiderült: a legidősebb testvér példája a titok nyitja. Az érettségire készülő lányok látták, hogy bátyjuk milyen kedvvel veti bele magát a tanulásba, s persze imponált is, hogy orvosi karra jár. Így alakult ki az elhatározás: ezt mi is megcsináljuk!
József a középiskolában rajongott a biológiáért, kutatóorvos, sejtbiológus akart lenni. Az egyetemen aztán fokozatosan a klinikum felé fordult az érdeklődése, elkötelezte magát a műtétes hivatás mellett, amelynek sokoldalúsága vonzotta. Most már „élesben” dolgozik, a családi találkozóra is vasárnapi éjszakai ügyeletből érkezett.
Tizennyolc évesen nehéz pályát választott, éppen harminc lesz, mire bemutathatja szeretett szüleinek a szakorvosi diplomáját.

Zsuzsa válaszút előtt állt az egyetemi felvételi idején: az orvosi és a pszichológusi hivatás egyformán érdekelte. Az utóbbit választotta, s mint kiderült, ez egy plusz évébe került. Ugyanis pontszáma alapján az orvosi karra felvették volna, de abban az évben a pszichológiához több kellett. Csak azért is ugyanoda jelentkezett ismét. Közben határozottabbá vált a terve is: a gyógyításban az „állatorientált terápiával” akar foglalkozni. Évfolyamdolgozatai, diplomamunkája bizonyítja, van érzéke hozzá, máris beszámolhat sikerekről. A „kieső” évet pedig nemcsak az alaposabb felkészülésre használta, hanem a műkörmös szakmát is elsajátította, s ezt azóta is gyakorolja – a csekély, bár folyamatos bevétel jól jön az egyetemi ösztöndíj mellé. Informatikus barátjával, Gáborral már a közös jövőt tervezik.

A szülők észrevehető elégedettséggel hallgatták a fiatalok beszámolóit – ifjú házasként maguk sem gondolták, hogy ilyen próbára teszi őket az élet. De a nehezén túl vannak, az idősebbek már az önállósodó élet útján járnak.

Kárpátaljáról Szabolcsba

– Kárpátaljai vagyok, a Nagyszőlősi járásból, Nevetlenfaluból származom. Óvónői diplomámat Moldáviában szereztem, az óvodapedagógusit Magyarországon, ahová férjhez jöttem, immár három évtizede – mutatkozott be az édesanya, Szilvia. – Lászlóval, aki akkor katonatiszt volt, eleinte az átlagos családok életét éltük, egy, majd két gyermekkel. Amikor az ikrek megszülettek, alaposan átrendeződött az életünk. Kicsi lett a lakás, szűkös az idő, fillérre be kellett osztani a jövedelmet. Többen sajnálni kezdtek, hogyan lehet boldogulni négy gyerekkel… Mi pedig azt mondtuk: büszkék vagyunk, hogy négy egészséges, szép gyermekünk van, fel fogjuk nevelni őket. Később pedig azt kaptam meg, hogy könnyű neked, Szilvia, mert olyan okos gyerekeitek vannak.

Többször újratervezett élet

– Amikor hatan lettünk, újra kellett tervezni az életünket – tette hozzá a büszke édesapa. – A nyíregyházi lakótelepi lakásból visszaköltöztünk Újfehértóra, és a kis házat elkezdtük bővíteni, hogy mire a gyerekek nagyobbak lesznek, legyen mindenkinek saját kuckója. Beépítettük a tetőteret, néhány szakmunka kivételével mindent ketten csináltunk a feleségemmel: burkolást, festést, díszítést. A gyerekeket, amíg kicsik voltak, ki lehetett engedni a jó levegőre, a kertbe, ahonnan egyébként később is került gyümölcs az asztalra, zöldség a levesbe. Ez jól is jött: vasárnaponként sokszor 24 ételhordó edényt töltöttünk meg anyuka főztjével, hogy a négy kollégistának hét elején ne kelljen étkezésre költenie, tovább tartson a zsebpénz, az ösztöndíj.

– Húsz év telt el azóta, hogy hatan vagyunk – folytatta az anyuka. – Nem lehet azt mondani, hogy könnyű, problémamentes volt, de aki már látott felnőni gyerekeket családban, az tudhatja, egy vagy kettő is milyen öröm, hát még négy! Amikor jutalom, hogy kinek mondom az első mesét – mert nálunk ez is egyénre szabott volt –, vagy ki lesz készen hamarabb a leckével, főzés közben ki számolhat be elsőként az aznapi sikereiről. Milyen nagyszerű volt, amikor egyre többen vettünk részt a házimunkában. Nem beszélve arról, hogy később nekem segítettek a tanulásban – mert az elmúlt húsz évben én is folyamatosan tanultam, most például egyetemi mesterszakon, ami szükséges a korai fejlesztő munkámhoz. – Azt azonban én sem tudtam elképzelni, milyen az, amikor négyen elkezdenek „szakmázni” anatómiából, a közös ebédnél… Néha ilyenkor eszembe jut, milyen sokszor adott erőt nekem a nehéz időkben a hit, a római katolikus egyház.

Tisztelet, tapintat, tolerancia

Az édesapa, Leveleki László 52 éves. Azzal árnyalta a képet, hogy számára nem csak a házasság, a gyermekvállalás jelentett új életet. A rendszerváltás őt is váltásra késztette, az átalakuló honvédség polgári foglalkozás felé terelte. Felsőfokú biztonságszervezői képesítést szerzett, majd pénzügyi szakértői vizsgákat tett, most párhuzamosan őrző-védő szolgálatnál, illetve az egyik lakáskasszánál dolgozik.

Miközben elmerültünk a nagycsalád gondjaiban és szépségeiben, József meny­asszonya, Eszter, aki már végzett gyógyszerész, érzékletesen fogalmazott meg egy ide illő gondolatot: – Józseffel a közös érdeklődés mellett a nagycsalád hozott közel egymáshoz. Mi is négyen vagyunk testvérek, és biztos vagyok abban, hogy aki ilyen környezetben nő fel, az tudja, mi az egymás iránti tisztelet, a tapintat, a tolerancia, a segítőkészség. Mindazt, ami egy jó házassághoz szükséges…
– Marik Sándor –








hirdetés