szon-sportoldal

2009.09.10. 11:36

A két veretlenből az egyik nyeretlen

<p>Labdar&#250;g&#243; NB III.: Tisza parti csapatok<br /> pik&#225;ns szombati meccse &#233;s m&#233;g<br /> h&#225;rom megyei rangad&#243; a programban.</p>

Ketten maradtak. Mármint a veretlenek,

ráadásul szombaton egymás ellen

játszik a Tuzsér és a

Tiszakanyár a

labdarúgó NB III.

Tisza-csoportjában. Tegyük

hozzá, a két csapat eddigi

menetelése nem szokványos, hiszen a

kettejük által lejátszott hét

mérkőzésből összesen csak

egyet vívtak hazai pályán: a

Tuzsér fogadhatta a

Létavértest.

A Tiszakanyár pályája

felújítása miatt

kényszerült eddig rendre idegenbe, igaz,

tuzséri mérkőzésük a

sorsolás szerint is az ellenfél

otthonába volt kiírva. Mindezt figyelembe

véve, a kanyáriak eddigi

menetelése (két-két győzelem

és döntetlen) bravúrosnak

mondható, a tuzsériak esetében

viszont kétes dicsőség

veretlenségről értekezni, hiszen

egyrészt nyeretlen is a

Tóth-legénység,

ráadásul a három 1–1-es

döntetlent olyan csapatok

(Berettyóújfalu,

Létavértes, Tiszalök) ellen

érte el, amelyeket a szakemberek nem

éppen a mezőny elejére

várnak. Van még itt valami, ami

pikantériát ad a Tisza parti csapatok

szombati mérkőzésének:

Virovecz Pál 2008 tavaszán

irányította az akkor NB II-es

tuzséri gárdát, amely

végül kiesett a

másodosztályból.

– A kiesés ellenére mondom, hogy

nagyon szép fél évet

töltöttem Tuzséron, amelyre

jó szívvel gondolok vissza –

idézte fel emlékeit a

tiszakanyári edző. – Nagyon

fiatal csapatunk volt, a keretben nyolc huszonegy

éven aluli játékosnak jutott hely,

éppen a rutintalanság lett a

vesztünk. Ellenfelünk eddig három

döntetlent ért el, és mivel

idegenben mindig jó az iksz, így

előre elfogadnám az eredményt,

persze arra mindig a

mérkőzés ad választ

egy döntetlen esetén, hogy szerzel egy

pontot vagy veszítesz kettőt. Annak

tükrében, hogy eddig rendre idegenben

léptünk fel, elfogadható az eddigi

szereplésünk, bár osztom azt a

véleményt, hogy éppen azt a

két mérkőzést, a nagyecsedit

és az ibrányit nyertük meg, amely

előzetesen nehezebbnek tűnt, mint a

kótaji vagy a berettyóújfalui.

A tuzséri

mérkőzéssel kapcsolatos

szolgálati közlemény, hogy az

esőzés miatt elmaradt Ibrány elleni

bajnokira megváltott jegyek majd a két

csapat szeptember 23-i bajnokijára lesznek

érvényesek, viszont a

tombolanyereményeket a

Tiszakanyár elleni

találkozó szünetében

sorsolják ki, így a szurkolóknak

érdemes lesz magukkal vinniük a két

héttel ezelőtt megváltott

szelvényeket.

5. forduló (kezdés: 16.30):

szakvezetői várakozások

Szombat

Tuzsér (11.)–Tiszakanyár (3.)

Tóth János, tuzséri edző:

– Úgy is lehet fogalmazni, hogy még

veretlenek vagyunk, de a mi esetünkben az iksz nem

fizet, túlságosan bőkezűen

osztogattuk eddig a pontokat. Így aztán a

csapat olyan helyzetbe került, hogy

bizonyítania kell, méghozzá azt,

hogy az alapozó munkának meglesz az

eredménye. Tudjuk, hogy jó

játékosokból álló

ellenfél látogat hozzánk, de a mi

csapatunkban is vannak NB II-ben megfordult

futballisták, ráadásul Iván

Attila és Spekker Tamás

visszatérésével immár

mindenki a rendelkezésre áll. Nem tudok

másban gondolkodni, csak a győzelemben.

Virovecz Pál, tiszakanyári edző:

– Lassan kiegyenesedik csapatunk, az első

hétvége lesz, hogy rendelkezésre

áll a keret minden tagja.

Sérülések, eltiltások nem

hátráltatnak bennünket, ezért

bizakodóak vagyunk a tuzséri

mérkőzés előtt.

Vasárnap

Kótaj (13.)–Balkány

(7.)

Csoma Dezső, kótaji edző: –

Szegény embert még az ág is

húzza: a keretben több a sérült

játékos, mint az

egészséges. Szerencsére van egy

szertárosunk, Sinka Gyuri, akit lehet, hogy be

kell nevezzünk a mérkőzésre...

Remélem, hogy végre beindul a

döcögő szekér, és meglesz

az első győzelmünk. A

sérültjeink listája: Müller

Ferenc, Horváth János,

Mészáros Gábor, Bagoly

Zoltán, Die, Mudri Attila, Ferenczi

Miklós és Hangácsi Tamás.

Vránszki Péter, balkányi

edző: – Két egymást

követő vereség után nem

könnyű a helyzetünk, de nem is

reménytelen. Amennyiben játékosaim

nem látták a válogatott szerdai

mérkőzését, reális

esélyünk lehet a kótaji

kiránduláson.

Nagyecsed (6.)–Kemecse (5.)

Feczkó Tamás, nagyecsedi edző:

– Jó mérkőzésre van

kilátás, főleg abban a tudatban,

hogy a kemecseiek négy

mérkőzésen csak egy gólt

kaptak. Reméljük, hogy sokan

kilátogatnak, és jól fognak

szórakozni és közösen

örülünk majd a három pontnak.

Koskovits György, kemecsei edző: –

Reméljük, sikerül a csapatnak

túltennie magát az utolsó hetek

történésein, és

pontszerzési szándékkal utazunk

Ecsedre.

Nyíregyháza Spartacus II

(2.)–Tiszalök (14.)

Kovács János, a Spartacus edzői

stábjának tagja: – Miután a

nagycsapatunk kerete bővült, velünk

szemben is nőttek az elvárások,

hiszen rendre erősnek mondható keret

áll a rendelkezésünkre. Hazai

pályán nem lehet más

célunk, mint a győzelem, holott

figyelmeztető jel, hogy a múlt héten

a Tiszalök is elkezdte a pontgyűjtést.

Nyírmada

(4.)–Létavértes (10.)

Szilágyi Bertalan, nyírmadai edző:

– Kemecsén az egy ponttal elégedett

voltam, a másik kettőnek már nem

tudok örülni... Ettől

függetlenül, ha vasárnap az

egész mérkőzésen át

olyan teljesítményt tudunk

nyújtani, mint legutóbbi az első

félidőben, akkor ezúttal a

pályán harcolhatjuk ki a győzelmet.

Péntek Miklós, tiszalöki edző:

– A múlt héten már

pislákoltunk, remélem ezen a

hétvégén már égni

fog a láng. Amúgy az általam

legerősebbnek vélt

játékosállománnyal

rendelkező csapathoz látogatunk, az

ellenfélből szinte minden

futballistának van élvonalbeli

múltja. Nagyon remélem, hogy mindezekkel

együtt fel tudjuk majd venni a kesztyűt

és a harcot az esélyesebb hazai

csapattal.

Ibrány (9.)–Diósgyőr

II (1.)

Mirgai László, ibrányi edző:

– Húsz év után a

barátaimmal kimentünk egy válogatott

meccsre, és büszkék voltunk a

több, mint negyvenezer profi szurkolóra,

akik hitték, hogy a formán

kívüli portugál csapat ellen van

esélyünk. Aztán amit a

pályán láttunk, az

említésre sem méltó. Ezek

után, ha a játékosaim két

passz után hibáznak, nem fogom felemelni

a hangom. Remélem, a listavezető

Diósgyőr ellen mi nem ilyen

nyusziként, hanem oroszlánként

fogunk küzdeni, és akkor sikerülhet

itthon tartani a három pontot. Szilágyi

Viktor, Papp Ákos és Géczi

Péter sérült, Kató

István pedig eltiltott.

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!