Nekrológ – Dr. Hajnal Attiláné Huba Judit tanárnő emlékére

Nyíregyháza – Az egyetem elvégzése után a Sipkayt választotta, és maradt egy életre sipkays tanár (1975-től 2010-ig).

Munkája hozzájárult ahhoz, hogy iskolánk a szakma ismert, elismert intézménye legyen. Tanárként, munkaközösség-vezetőként részt vett a szakmai programokban, a szakmai képzés átalakításában. Évtizedekig órarendet is készített, a régi, „kézzel kirakós módszerrel”, sokszor a késő este is ott találta őt az órarend-tábla előtt, ha szorított az idő. A rábízott tanulóknak átadta a tudását, meggyőződéssel harcolt azért, hogy diákjai szorgalmasan tanuljanak, hogy megkóstolják és megszeressék a tanulás sikerének ízét. Szép eredményekkel versenyeztette a tehetséges tanulókat és kitartóan korrepetálta a gyengébbeket. Osztályfőnöke volt sokaknak, akikkel most együtt siratjuk. Tanítványai tudták, hogy mindig mellettük van, értük, a boldogulásukért dolgozik. Mi volt a sikere titka? Több tanítványa mondta, hogy Jutka néni szigorú, de korrekt. Szerették és tisztelték tanítványai, szerették és tisztelték tanártársai. Családja, férje, lányai, unokái körében harmonikus, szép élete volt. Váratlanul, egy pillanat alatt ragadta magához a halál, 66 évesen. Nehéz a búcsú, korán elment. Szívünkben őrizzük emlékét.

– A Sipkay-iskola jelenlegi és nyugdíjas munkatársai –








hirdetés