Nem baj, hogy nem ikszeltek

A 3–0-ás győzelem ismeretében túlzottan óvatosnak tűnt Rubóczki Tibor meccs előtti nyilatkozata. Az NB III-as sényői futballcsapat játékos-edzője azon vágyának adott hagot, hogy a balmazújvárosi tavasznyitón számukra az egy pont megszerzése is elegendő…

– Nem az álszerénység beszélt belőlem, valamennyi idegenbeli meccs előtt a döntetlenből indulunk ki – árulta el ars poeticáját Rubóczki Tibor. – Meg aztán egy közvetlen rivális otthonában léptünk fel, akinek ugyanannyi pontja volt a meccs előtt, mint nekünk. Ennek ellenére már az első tíz percben eldönthettük volna a meccset, ám ekkor még kimaradtak a helyzeteink, szünet után azonban háromszor is betaláltunk. Természetesen nem bánom, hogy nem döntetlen lett a vége, idegenbeli győzelemmel nagyon kellemes a szezont kezdeni, ráadásul a Szirmabesenyő ellen, hazai pályán minden esélyünk megvan a jó folytatásra.

A tél legjelentősebb változását az jelentette Sényőn, hogy a védelem oszlopa, Kiss Tamás Kemecsére távozott. Az ő helyén Kóka Róbert mutatkozott be a hátsó sorban, teljesítményéről mindent elmond, hogy kapott gól nélkül hozta a gárda a meccset.

– Kóka Robi fiatal kora ellenére nagyon éretten futballozott a nagy rutint kívánó középhátvéd posztján – mondta játékosáról Rubóczki Tibor. – Megnyugtató, hogy a jelek szerint át tudjuk vészelni ezt a problémát, úgy tűnik, ez az átszervezés lehet a végső megoldás a tavaszi szezonra.

– Bodnár Tibor –








hirdetés