Nem bánunk kesztyűs kézzel az étellel – fejenként 68 kiló kaját dobunk a kukába

Nem bánunk kesztyűs kézzel az étellel – fejenként 68 kiló kaját dobunk a kukába
© Illusztráció: cbsnews.com
Nyíregyháza – Évente összesen 1,8 millió tonna, fejenként 68 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik Magyarországon. A pazarlás visszaszorítására és a tudatos vásárlási magatartás erősítésére Maradék nélkül címmel elindult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) programja. A hatóság első lépéseként száz család közreműködésével vizsgálja a hazai háztartások gyakorlatát.

Globálisan az emberi fogyasztásra megtermelt élelmiszer harmada – 1,3 milliárd tonna – vész kárba évente, amely a természeti források elpazarlása mellett komoly anyagi veszteséget is jelent. Az EU becslése szerint csak Európában mintegy 88 millió tonna élelmiszerhulladék képződik egyetlen év alatt, melynek anyagi vonzata megközelíti a 143 milliárd eurót. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adatai szerint Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ennek jelentős hányadát a háztartások termelik. Ez éves szinten fejenként mintegy 68 kilogrammot jelent. Nemrég új szándéknyilatkozatot bocsátott ki a Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) és az Európai Unió, amelynek fő célja, hogy 2030-ig a felére mérsékelje a fejenkénti élelmiszerhulladék-termelést.

Mérlegelnünk kell

– Aki megnézi a saját háztartását, láthatja, hogy a tudatos fogyasztók is viszonylag sok élelmiszert dobnak ki, hát még azok, akik nem figyelnek oda erre. A nagy mennyiségű kukába került élelmiszer mögött fenntarthatósági probléma áll, ami a fogyasztásban is megnyilvánul – mondta el érdeklődésünkre Palicz Ildikó, a Helyben a Jövőnk Egyesület elnöke.

– Fontos szempont, hogy a termelő – legyen az helyi vagy globális – a legegészségesebb módon állítsa elő az élelmiszert. Tehát a bio termelés lenne az elsődleges fontosságú, hiszen vásárlásaink során nap mint nap találkozunk silány minőségű áruval, amit még azelőtt kidobunk, hogy megennénk. Megvesszük, mert az ízlelőbimbókat még korbácsolja, a szem még vágyakozik, de akár az ízfokozók, akár egy esetleges allergia miatt nem fogy el, esetleg eltelünk a sok gyenge minőség termékkel, ami végül a szemét közt végzi. A legtöbb tápérték a legjobb minőségű élelmiszerekben található, melyekből kevesebbet is fogyasztanánk, ha ezeket választanánk – magyarázta a Nyíregyházi Kosár Közösség alapító tagja, s hozzátette: sok múlik a feldolgozás módján is, hiszen nem mindent tudunk nyersen és abban a formában megenni, ahogyan megterem.

– Jelentős probléma, hogy annak ellenére, hogy a terméket ízfokozókkal, stabilizátorokkal és olyan kemikáliákkal rakják tele, amik csak az eltarthatóságát növelik, a tápértékét nem, boldogan vesszük meg, hiszen jó sokáig eláll, pláne, ha még akciós is a boltban, Aztán azt vesszük észre, hogy hónapok, esetleg évek óta nem nyúltunk hozzá, ne adj isten, mégis megromlott. Az lenne a leghatékonyabb, ha a valódi igényeink alapján fogyasztanánk, ehhez azonban tudnunk kell, mik azok. Például biztosan nem az, hogy februárban epret együnk, hiszen Magyarországon, mérsékelt égöv alatt ezt nem lehet természetes úton hozzájutni. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ha messzebbről érkezik a gyümölcs, az milyen környezeti és humán terheléssel jár, hogy termesztőnek szempont-e a föld minősége, sérülékenysége. Termékként azonban megjelenik szezonon kívül is, s bár sem az íze, sem a minősége nem megfelelő, megvesszük, mert megkívánjuk. Nem lehetetlen, hogy aztán a kukában landol, pontosan azért, mert ehetetlen.
A kukából a tányérral

Az lenne a megoldás, ha az egymást keresztező és átszövő szempontokat minden termék esetében számba vennénk és mérlegelnénk. Akkor érzékelnénk a problémát, amire választ adhatnánk termelőként és fogyasztóként egyaránt – ez azonban egyelőre nem jellemző az átlag vásárlóra. Jó lenne tudatosan szemlélni a körülöttünk lévő világot, nem csak akkor, amikor a baj már olyan nagy, hogy nincs választási lehetőség, gondolok itt az elfogyasztott élelmiszerek miatt kialakult ételintoleranciára és -allergiára”

– mutatott rá Palicz Ildikó.
– Ebben a történetben én lehetek az elrettentő példa, szerintem éves szinten „megugrom” a 68 kilogrammos csúcsot – ismerte be szemlesütve Anna, aki nyíregyházi szingliként az egyszemélyes háztartásából zsákszámra eteti a kukát száraz pékáruval, sajttal, fogyaszthatatlanná fonnyadt zöldségekkel és gyümölcsökkel, megromlott felvágottakkal.

– Mindig azt gondolom, amit megveszek, azt meg is eszem, de olyan borzalmasan táplálkozom, hogy sokszor el is felejtem, mi van a hűtőben. Amikor kinyitom a szemetes fedelét, rettenetesen szégyenlem, hogy pazarlok, mert otthon nem ezt láttam, a szüleim elborzadnának, ha tudnák, mit művelek. Tudom, lehetne ésszerűbben és takarékosabban, csak a gondolatot tettnek is követnie kellene. Már az jobb megoldás lenne, ha nem várnám meg, míg megromlik, hanem odaadnám a rászorulóknak, akiknek sokat jelent az étel.

Ami Annának bosszúságot okoz, az Ferencnek örömet szerez. Az 59 éves, nagyon nehéz körülmények között, szinte hajléktalanként élő férfit jól ismerik Örökösföld környékén. Felesége még nem volt negyvenéves, amikor meghalt, Ferenc pedig magára maradt négy pici gyermekkel. Napszámba járt, mindent elvállalt, amivel pénzt szerezhetett, de nem szegődött melléjük a szerencse: porig égett a házuk és már nem sikerült talpra állnia a családnak. Azóta közel húsz év telt el, s a férfi sokszor a környék szemeteseiben találja meg a betevő falatot.

– Az emberek nagyon sok ételt dobnak ki: kenyeret, felvágottat, rengeteg gyümölcsöt és zöldséget. Ezek nagy része ehető, semmi baja nincsen, csak mások már nem fogyasztják el, mert egy kicsit száraz, szikkadt, fonnyadt, pöttyös vagy megnyomódott. Vannak napok, amikor kevesebb élelmet találok, de szerencsére sokan segítenek a környéken, dobozokba gyűjtik a hétvégéről megmaradt főzeléket, krumplit, rizst, húst és ideadják vagy leteszik valahová, hogy megtaláljam – árulta el Ferenc, aki éjszakánként testvérénél húzza meg magát.

KM-CsA


Lejárt szavatosságú ételek boltja és fiatal kukabúvárok

Amerikában és Európa számos országában született már kezdeményezés az élelmiszerpazarlás visszaszorítására. Angliában az év elején nyílt egy üzlet, melyben lejárt szavatosságú, de még fogyasztható termékeket árulnak. A The Real Junk Food Project nevű áruházban (amit „igazi szemét kajának” fordíthatunk, angolul ugyanis junk foodnak csúfolják a gyorséttermi ételeket) nincsenek fix árak, mindenki annyit fizet, amennyit tud. Szerte a világon egyre népszerűbb az úgynevezett Dumpster Diving, azaz a kukabúvárkodás, melynek lényege, hogy a főként kevés pénzből élő fiatalok és azok, akik fel szeretnék hívni a figyelmet a mértéktelen pazarlásra, életvitelszerűen az éttermek, nagyáruházak, hűtőházak, raktárak szemeteseiből veszik ki az élelmet. Fogásaikat rendszerint dokumentálják és közösségi oldalaikon megosztva számolnak be a portyák eredményéről. Mint írják, nem ritka, hogy egy egész hónapra elegendő élelmet gyűjtenek össze egyetlen nap alatt. A témában 2014-ben készült film is Just Eat It: A Food Waste Story címmel, melyben az Egyesült Államokban élő pár, Grant Baldwin és Jenny Rustemeyer tárja a világ elé, hogy az átlag amerikaiak a megvásárolt élelmiszer közel ötven százalékától szabadulnak meg anélkül, hogy megkóstolták volna. A dokumentumfilm rávilágít arra is, hogy némi tudatossággal milliók életét menthetnénk meg a fejlődő országokban.








hirdetés