Belecsaptak a lecsóba. Nem beszéltek a levegőbe a nagyszekeresiek, amikor megpendítették: az NB III-ban képzelik folytatást. Ezt olyannyira komolyan gondolták, hogy annk rendje és módja szerint befizették a nevezési díjat. Miként azt az elmúlt héten megszellőztettük, a megyei első osztályban bajnoki címet szerzett csapat egyesíti erejét a Fehérgyarmattal (ugyebár egységben az erő…), deklaráltan annak érdekében, hogy a térség számára minőségi futballal szolgáljanak. A nemes célt híven tükrözi, hogy Szatmár Unió FC néven kívánnak szerepelni a harmadik vonalban.
Miközben a labdarúgók kedden, szaharai hőségben megkezdték a szó szerint verejtékes felkészülést, a vezetők már jó néhány nappal korábban lázasan tevékenykedtek. Eredményként mutathatják fel, hogy kardinális személyi kérdésekben sikerült megállapodni. A SZUFC edzője Della Sándor, akinek elévülhetetlen érdemeit felesleges vitatni, elvégre irányításával harcolta ki a feljutást a Nagyszekeres. Legfőbb támasza Virovecz Pál lesz, ő a legutóbbi évadban a gyarmati gárda tréneri posztját töltötte be, a jövőben pedig a komplett szakmai felügyeletet látja el – feladati közé tartozik az utánpótlásnevelés minél hatékonyabbá tétele. Ugyancsak a stáb tagjaként, technikai vezetőként dolgozik Papp Attila, rá is igaz, aligha fog unatkozni júliusban.
Talán ennél is izgalmasabb téma a játékoskeret összetétele. A gerincet a szekeresi csapat tagjai alkotják, és természetesen helyet kapnak a gyarmati kulcsemberek, valamint tehetségek is. Nem titok, új futballisták is érkezhetnek, sőt, egy friss szerzemény csatlakozását már is bejelentették: Pekk János eddigi produkcióját ismerve egyáltalán nem pech, hogy az elmúlt szezonban a Nagykálló színeiben védő kapussal írásbeli megegyezés született.
Idevágó információ, az edzőmeccsek túlnyomó többségét idegenben tudja le a Szatmár Unió FC. Az őssszel esedékes hazai bajnoki fellépéséknek otthont adó fehérgyarmati létesítményt „kipofozzák” az elkövetkező időszakban, a pálya talajának feljavítása mellett a környezet is megszépül.