Sport

2016.05.06. 08:49

Amit nem kell elmagyarázni

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Nagy a tét a Tiszavasvári számára – mindkét megyei női együttes hazai pályán zárja a szezont.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Nagy a tét a Tiszavasvári számára – mindkét megyei női együttes hazai pályán zárja a szezont.

Annyiszor, de annyiszor leírtuk már bizonyos mérkőzésekről: na, ez sorsdöntő lesz – hogy ettől most eltekintünk. Tény és való, a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoport tabelláját vezető Tiszavasvári számára istenigazából csak a győzelem üdvözítő a Debreceni EAC otthonában, kiváltképp, hogy a második, azonos pontszámmal rendelkező Miskolcot csupán jobb egymás ellen elért eredményekkel előzi meg. Így – két fordulóval a befejezés előtt – egyetlen hiba is akár végzetes lehet. Mindezt azonban aligha kell magyarázni a vasvári együttes tagjainak, akik tudják, a pénteki meccsen mi a dolguk.

A negyedik helyen tanyázó Fehérgyarmat akár még a dobogóra is felléphet, ennek érdekében viszont nem baltázhatja el a Berettyóújfalu otthonában esedékes szombati összecsapást. Igaz, ami igaz, a korábban meghatározó erőnek számító hajdúságiak az alsóházba zuhantak, ettől még éppenséggel nem fog csak úgy, magától a Falcsik-legénység ölébe hullani a remélt siker. A vasárnap (kezdés. 16 óra) hazai pályán szerepelő Kisvárda diadalmenete legutóbb Tiszavasváriban szakadt meg, most viszont a sereghajtó Bőcs ellen újabb széria kezdődhet – mármint a jobb fajtából.

Ugyanakkor az utolsó kört rendezik női vonalon – mindkét szabolcsi együttes vasárnap, hazai környezetben zárja a szezont. A sokáig a bajnoki címért hadakozó, harmadik helyen táborozó Kölcsey DSE-Nyíregyháza az eddig valamennyi mérkőzését elbukó Alsózsolcával játszik, mégpedig a Tiszavasvári úti létesítményben (kezdés: 14.30).

A már biztosan a negyedik pozícióban végző Mátészalkai MTK viszont az aranyérem megszerzésébe is vastagon beleszólhat, mivel az éllovas Balmazújvárossal hadakozik (kezdés: 15 óra). Tehát, ha a Vakarcs Krisztina vezényelte szatmáriak legyűrik őket, a Hajdúböszörménynek kaparhatják ki a gesztenyét, amely egy pont hátránnyal követi az újvárosi hölgykoszorút.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!