Nem borult rá senkire az asztal Mándokon

Akt.:
Viktor Riasko (23) és Bodnár László sem szeretné lerombolni mindazt, amit a mándokiak eddig felépítettek
Viktor Riasko (23) és Bodnár László sem szeretné lerombolni mindazt, amit a mándokiak eddig felépítettek - © Fotó: Pusztai Sándor
Mándok – Idegenben nagyon megy a Mándoknak, amely akár az ősz meccsét vívhatja a Sényő ellen.


Kisebb-nagyobb döccenőkkel gurul előre a mándoki szekér. Kétszer ugyan kátyúba került, de hamar sikerült összetákolni és tova haladni. Mindez annyit tesz, a megyei első osztályú futballcsapat két hazai fellépést bukott el és alighanem a Tiszavasvári elleni hazai iksz miatt is szívták fogukat az érintettek. Mindazonáltal idegenben valamennyi alkalommal, magyarán négyszer nyert a Dancs-legénység, ilyen imponáló produkciót csak az élen nyomuló Sényő-Carnifex tud felmutatni. Éppen az a gárda, amelynek szombaton Mándokon lesz jelenése.

– Összességében nem lehetünk elégedetlenek, mégis van hiányérzetünk, mégpedig az otthon elhullajtott nyolc pont miatt – elmélkedett Dancs Béla, a második helyen táborozó Mándok edzője. – Elég ránézni a tabellára, mit jelentene, ha ezekből a meccsekből jobban jövünk ki. Hozzáteszem, akadnak problémák, leginkább az, hogy még egyetlen olyan forduló sem volt, amikor minden játékosra számíthattunk volna. Ugyanakkor a csapat elkezdett egy sorozatot felépíteni, amit már nyilván nem szeretnénk lerombolni, sőt az őszi idény végéig ki kell tartson a lendület. Mindez annak eredménye, hogy a fiúk motiváltan, megfelelő hozzáállással készülnek, szerencsére senkit nem kellett nógatni, ráborítani az asztalt azért, mert nem csipkedte magát. Mondjuk, ez a minimum. Na és a feltételek adottak a jó szerepléshez, a többi rajtunk múlik.

Annyi szent, mivel a Sényő korábban nagyon elkalapálta az ugyancsak a szűk elithez tartozó Nyírgyulajt, talán a Mándok elleni összecsapás lehet az ősz mérkőzése.

– Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez is csak egy meccs a sok közül – fogalmazott Dancs Béla. – A listavezető ellen játszani mindig különleges alkalom, főleg úgy, hogy még pontot sem vesztett a Sényő. Az is igaz, nem ezen az egy mérkőzésen fog múlni a bajnokság és mi sorsunk sem, viszont hazai pályán szeretnénk már végre olyan futballal előrukkolni, amire valójában képes a csapat, görcs nélkül, felszabadult játékot nyújtva.

KM-KT

Címkék: ,







hirdetés