Nem csak a természeti elemek nehezítik a versenyzők életét

Gál Kincső 2017-es győzelme után Balatonfüreden
Gál Kincső 2017-es győzelme után Balatonfüreden - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A nyíltvízi versenyeken olykor nem csak a versenyzők úsznak a mezőnyben.

Nyíltvízi úszásnemben csak az versenyezhet, aki betöltötte a 14. életévét. Gál Kincső esetében ez a 2017. évet jelentette, s ez a két év elég is volt arra, hogy a világ élvonalába kerüljön. Legnagyobb büszkesége az egyéniben szerzett junior világbajnoki ötödik helyezése, illetve a junior Európa-bajnoki bronzérme és a váltó junior Európa-bajnoki ezüstérme.

– Idén „csak” az országos bajnokságon és junior Európa-bajnokságon fogok indulni nyíltvízen, viszont több országos bajnokság mellett medencében rendeznek ifjúsági Eb-t és vb-t is. Ez utóbbit ráadásul Budapesten, amelyeken szeretném minél jobb eredménnyel képviselni hazánkat – sorolta terveit.

Hogy milyen út vezetett idáig? A szülei fontosnak tartották, hogy megtanuljon úszni, kezdetben csupán ez volt a cél. Kincső – saját bevallása szerint – egyáltalán nem is akart versenyezni, vívó akart lenni, így két évig párhuzamosan úszott és vívott. Végül mégis annyira megszerette az úszást, hogy e mellett döntött. A nyíltvíz pedig úgy került hozzá közel, hogy az edzője, Kovács Rita – aki maga is világklasszis nyíltvízi úszó volt – javasolta, próbálja ki ebben is magát.

Gál Kincső | Fotó: Derencsényi István

– Sokan azt gondolják, hogy csak nyíltvízen edzünk, de ugyanúgy medencében készülünk. Igaz, eltérő edzéstervet kell úsznunk, több a méterszám, másabb az iram – foglalta össze Kincső, aki azt is elmagyarázta, az életkor határozza meg, egy versenyző milyen távon úszhat: 14-15 évesen 5 km, 16-17 évesen 7,5 km, 18-19 évesen pedig 10 km a teljesítendő táv. Így ő ebben az évben már 7,5 km-en fog versenyezni.

Alkalmazkodni a körülményekhez

Beavatott a nyíltvízi versenyek más részleteibe is. Mint mondta, mivel a víz hőmérséklete adott, az úszóknak egyszerűen tudomásul kell venniük a versenyhelyszín körülményeit. Az egyetlen szabály az, ha a víz hőmérséklete 20 fok alatt van, ajánlott, ha 18 fok alatt, akkor kötelező a neoprén ruha viselete.

Mindig aznap dől el, hogy a verseny megrendezhető-e. A szervezők ítélik meg, hogy a szeles, esős időben – ami általában hullámokkal jár – lebonyolítják vagy sem. Dönthetnek úgy, hogy elhalasztják, akár törlik is. Villámlás esetén kötelező a verseny lefújása, akkor is, ha már elindultak az úszók. Ilyen esetben a versenyt kísérő csónakok viszik partra őket. Tavaly a máltai junior csapatversenyt törölték a hatalmas hullámok miatt.

De nem csak az elemek nehezíthetik a versenyzők helyzetét. – Sajnos a víz nem mindenütt tiszta, vannak helyek ahol nagy kihívás az úszás a sok szemét és szennyezés miatt – fogalmazott Kincső.

Kilométerek a szabadvízben

A fiatal lány szerint a nyíltvízi úszás, azon kívül, hogy eltérő felkészülést igényel, igen más: nagyon fontos a jó helyzetfelismerés, illetve a tájékozódás, például az, hogy mikor milyen pozícióban helyezkedik el. Ő maga a medencében is otthonosan érzi magát, és a nyíltvízi versenyhelyzetet is élvezi. – Bár azt nem mondanám, hogy élvezem, mikor orrba vágnak, de nem szoktam adós maradni – tette hozzá.

Nagyon sok helyen járt már; általában tengerekben vagy öblökben rendezik a megmérettetéseket, de nem ritka hogy kikötőben vagy óceánban úsznak. Arra a kérdésre, hogy melyik volt a legszebb, ahol eddig versenyzett, az izraeli Eilatot említette, ahol a Vörös-tenger igazán gazdag élővilágú, és nagyon tiszta a víz. De mint hozzátette, minden lehetőségnek örül, ahol új környezetet ismerhet meg, ezért nincsenek bakancslistás helyei sem.

Gál Kincső a Debreceni Sportuszodában | Fotó: Derencsényi István

Tengerek lakói

– A biztonság általában jó, hiszen csak olyan helyen rendeznek versenyt, ahol nem kell tartani a váratlan helyzetektől. Bár volt egy most már viccesnek hangzó, de akkor elég ijesztő esetem – mesélte Kincső. A dolog a már említett tiszta vizű Eliatban történt. – Egy óriási hal – nem túlzok, tényleg nagyon nagy volt, olyannyira, hogy a homályos vízben nem is láttam a teljes állatot, csak a testét és uszonyát- majdnem a hasamat érte, ahogy átsuhant alattam. Azóta sem tudom, milyen hal volt ez, de nagy valószínűséggel valamilyen cápaféle lehetett! Hárman úsztunk az élen két orosz lánnyal, én kiemeltem a fejem, és azt láttam, hogy egyikük felemelte a kezét. Nekem úgy tűnt, hogy fel akarja adni, én is megtorpantam egy pillanatra, de mivel a bírók semmit nem reagáltak, így folytattuk a versenyt – fejezte be a történetet.

Az izgalmas és félelmetes találkozás ellenére sincs baja a halakkal, elviseli a közelségüket, de ahogy hozzátette: „A medúzák kerüljenek!”

PtkI


Debrecen - Szaftos részletek a nélkülözhetetlen szennyvíztisztítás folyamatából. A tudatos vízhasználatnak a csatornahasználat is része, figyelmeztetett Bakondi Patrik, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. vezérigazgatója a Víz világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón múlt szerdán. A vilá...

Bakonszeg - 2013 óta egy apró gyöngyszem ékeskedik megyénk zöld homlokán: a bakonszegi víztározó. Eredeti neve K-XI volt, és 1968-ban létesítették vízkészlet-gazdálkodás és haltenyésztés céljából. 2011-ben európai uniós támogatásból újította fel a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, így jött létre a jel...








hirdetés