Nem egy, hanem három szett kellett volna a továbbjutáshoz

Majoros Bence
Majoros Bence - © MTI Fotó: Illyés Tibor
Budapest, Nyírbátor – Majoros Bence egyesben kiesett, párosban viszont főtáblára került az asztalitenisz Európa-bajnokságon.

Kedden úgy hajtotta álomra fejét Majoros Bence, hogy elegendő egyetlen szettet megnyernie a holland Ewout Oostwouder ellen, és megvan a csoportelsőség, és vele együtt a főtáblára jutás a budapesti Európa-bajnokságon. Aztán kiderült, ha esetleg körbeverés lesz, akkor Bencének két megnyert szettre lesz szüksége a nála alacsonyabban jegyzett holland ellen.

Nem is volt nagy baj, hiszen a 11:2-re megnyert harmadik szett után Bence 2:1-re vezetett, és elvileg megvolt a továbbjutás. Csakhogy a Tüskecsarnok lelátóján helyet foglalt a sokat látott válogatott játékos, Jakab János, aki elmondta, nem árt megnyerni az ilyen meccseket, már csak a világranglistán begyűjtendő pontok miatt is.

Erre mi történik? Kettő kettes szettállásnál, 10:7-es vezetésről Majoros elbukta az ötödik szettet, és végül a meccset is 4:2-re. Semmi baj, mindeki úgy ünnepelte őt, mint továbbjutót. Aztán elkezdődött a számolgatás! És kiderült, hogy jobb szettaránya révén, Alekszandar Karakasevics (akit kedden 4:1-re vert meg a Nyírbátorból indult játékos) a csoportelső, Bence pedig izgulhat azért, hogy a 23 csoportmásodik közül kihúzzák őt is, és játszhat egy K. O.-meccset a főtáblára jutásért. Hát nem húzták ki, és nem játszhatott. Kiesett!

– Nem is tudom mit mondjak – így Majoros Bence, aki maga sem értette az egészet. – Kedden még úgy volt, hogy elég egy szettet nyernem a továbbjutásért, aztán azt mondták, kettő, végül kiderült, három kellett volna. Úgy álltam asztalhoz, hogy nyerni akarok a holland ellen, de két játszma megnyerése után tudat alatt is kiengedtem, igaz tíz hetes állásról illett volna behúznom a harmadik szettemet, és akkor most nem lenne miről beszélni. Most izgulhatok azért, hogy legalább játszhassak a főtábla jutásért…

Hát, nem játszhatott. Ő lett ugyanis az öt kieső csoportmásodik egyike. Hazai pályán, 19 évesen. Szinte hihetetlen…

Párosban ellenben vigasztalódhatott, Ecseki Nándorral az oldalán nyert, így abban a versenyszámban a főtáblán folytathatja. Mégsem olyan, mintha egyesben tehette volna azt meg…

Férfi egyes

5. csoport: Ooostwouder (holland)–Majoros B. 4:2 (10, -8, -2, 5, 10, 7). A csoport végeredménye: 1. Karakasevics (szerb) 5 pont (5:4-es szettarány a körbeverésben) – a főtáblára jutott, 2. Majoros B. (magyar) 5 (6:5) – sorsolás után kiesett, 3. Oostwouder 5 (4:6), 4. Grixti (máltai) 3.

Férfi páros

A legjobb 16 közé jutásért: Majoros B., Ecseki (magyar)–Smirnov, Vainula (észt) 3:0 (8, 14, 9).








hirdetés