A külső ellenség tábora sem fog soha elapadni, melyből vesztésre állva mindig volt, van s lesz, aki térdre esve kapaszkodik erősebb szövetségesbe – ahogy azt tette a Habsburgok Bécsből felkerekedő ifjú császára, aki az orosz cárnak kezet csókolva kért, s kapott segítséget a magyarok legyűréséhez. Ott és akkor elbukott a szabadságharcunk, ám az igazság és a jó ügy magja idővel kikel, ha jó talajba vetik, és elemi erővel szökken szárba abban a földben, amelyből olykor vadhajtások burjánzanak fel. A ’48-asok vére nem hullott hiába, egy világ állt mellettünk, s olyan tisztelettel, amelyet csak a szabadságáért küzdő, a legnagyobb áldozatoktól sem visszarettenő nemzet vívhat ki magának.
Ma már nem kell életünket adni nemes ügyért, s ne is jöjjön el ilyen idő, de a példamutatás bátorságból, önfeláldozásból, kitartásból, összefogásból soha nem veszíti el értékét. A világ ma olyan, hogy kopnak benne a megmaradást jelentő fogalmak, fölöslegesség érzetét keltve. Az érzelmi közönyösség legfőbb ellenszere az egészséges nemzettudat, a maga tiszta, nem más ellen, hanem önmagáért ható önérzetével. Bűvös erejű a szám: 1848 – nem lehet belőle engedni.
– Nyéki Zsolt –
A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .