Nem ért pontot a fogás!

Akt.:
Nem ért pontot a fogás!
Hiábavaló mezőnyfölény Kecskeméten, ukrán játékosokat tesztel a héten a Szpari.

Jól indult, rosszul végződött. Szombaton délután Kecskeméten vendégszerepelt a Nyíregyháza Spartacus. A nyírségiek jól indították a meccset, három nagy gólhelyzetet is kidolgoztak, ám nem sikerült bevenni a hazaiak kapuját. A liláknak ezután szintén három nagy helyzetük volt, a harmadikat értékesítették is. Akkor még aligha gondolhatták a drukkerek, hogy ez a gól fogja eldönteni a három pont sorsát. Végül ez történt, így a Kecskemét megszerezte első hazai győzelmét, a Szpari pedig pont nélkül maradt.

Elmaradt a büntető

– El vagyok keseredve, mert nem ezt vártam – indította visszapillantását a szombati meccsre Csábi József, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. – Jól felkészültünk a kecskemétiekből, a mérkőzés elejétől birtokoltuk a labdát, vezettük az akciókat.

– Megtaláltuk rajtuk a fogást, ám sajnos három nagy helyzetből sem tudtunk a kapuba találni, csak a gól hiányzott a játékunkból. Bár a játékvezetőkkel nem szoktam foglalkozni és ezután sem fogok, azt megjegyzem, hogy már szombaton is biztos voltam benne, a meccs felvételének megnézése pedig megerősíttette: nem kaptunk meg egy jogos büntetőt, amikor Fótyik szabálytalankodott Bajzáttal.

A hajrában hitehagyottan

– És ilyen a sors, a hazaiak egyéni hiba után találtak egy gólt, ami felülírta az addigi elképzeléseket. Ezt követően a kecskemétiek már fellélegezve, nyugodtan játszhatták azt, amit tudnak és szeretnek. Visszaálltak, a védekezésre összpontosítottak és bíztak a kontrákban. Mi sajnos az utolsó félórában már érthetetlenül hitehagyottan játszottunk és nem sikerült elérni azt, amit szerettünk volna, amiért utaztunk, azaz pontot, vagy még inkább pontokat szerezni – így Csábi József.

Varga Róbert; Pekár László

Már semmit sem lehet tenni, a három pont Kecskeméten maradt, vasárnap pedig jön az újabb erőpróba, mégpedig a Győrben nyerni tudó MTK otthonában. Mi addig a legfontosabb?

– Szerencsére egy teljes hetünk van arra, hogy összekapjuk magunkat, rendesen tudjunk tréningezni, a kályhától indulva gyakorolni a legfontosabb elemeket – adta a választ Csábi József.

A mester hétfőn a fővárosban részt vett egy konferencián, ahol a látványsportágak edzőinek beszéltek a terhelésről, a pihenésről, a regenerálásról, rekreációról, táplálkozásról. Csábi József igen hasznosnak ítélte meg mindezt, bár a gondolataiból aligha tudta kiűzni a kecskeméti történéseket, illetve a következő bajnokit.

A csapat hétfőn délután az örökösföldi pályán edzett, amelynek a hírek szerint kemény a talaja, amit pedig rendszeres öntözéssel lehetne orvosolni.

A gyakorlást Feczkó Tamás pályaedző vezényelte. Néhányan, így Bajzát Péter, a Kecskeméten a vállára eső Zorán Kosztics, és Patály János a többiektől külön gyakoroltak. Póti Krisztián és Lázár Bence hiányzott a tréningről, volt viszont két próbajátékos. Az ukrán Jevgenyij Safrajenkó elsősorban szélső védőként bevethető. Őt pár hete már tesztelte a nyíregyházi klub, így a focista számára nem volt ismeretlen a közeg.

A Honvédban már játszott

A szerb Borisz Zsivanovics számára nem idegen a magyar foci, hiszen a 25 esztendős középpályás az elmúlt két idényt a Honvédban töltötte. Az előző bajnokságban 15, az azt megelőzőben pedig 25 találkozón szerepelt az élvonalban, és 24 alkalommal volt kezdő a fővárosiaknál. A 25 éves védekező középpályás védőként is használható, és az előző idényben 3 gólt szerzett.

A klub honlapján megjelentek alapján a héten újabb három játékos érkezik tesztelésre, korábban valamennyien az ukrán élvonalban szerepeltek.

Még valami. A kecskeméti meccsen a csapatkapitányi karszalag nem Balogh János karján feszült, hanem Törtei Tamásén. Információink szerint Balogh János önként lemondott erről a titulusról.

KM-ML








hirdetés