Nem feledhetik az oly szeretett szülőföldet

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is ültetnek majd emlékfát
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is ültetnek majd emlékfát - © Archív fotó: KM
Nyírtelek, Dankóbokor – Bár nagyon sokan elkerültek már a Nyírtelekhez tartozó Dankóbokorból, azonban a szülőföldhöz kötődő gyökerek nem szakadtak el.

Az egykori dankóbokoriak visszavágynak oda, ahol gyermekkorukat, ifjúságukat töltötték, s szeretnék, ha gyermekeik is megismernék ezt az oly szeretett vidéket.

Emlékező mise és műsor

Ezért rendezik meg immár évek óta a dankóbokoriak találkozóját, hiszen lehetőség van találkozni a régi otthonnal, a barátokkal, a tanyabeliekkel, s fel lehet idézni a régi szép emlékeket.

– Július 1-jén, vasárnap hatodik alkalommal találkoznak a dankóbokoriak az emlékkeresztnél 16 órakor. A rendezvény emlékező misével és műsorral kezdődik, majd az elmúlt évben elhunytakra emlékeznek koszorúzással, gyertyagyújtással. A találkozó alkalmából emlékfát is ültetnek, majd vendéglátással egybekötve a résztvevők kötetlen beszélgetés keretében elevenítik fel a múltat.

KM








hirdetés