Nem hagyják békén a lányokat

Annak ellenére, hogy csak most tavaszodik, már 129 esetben állítottak elő a
rendőrök prostituáltakat a cívisvárosban. Ez csak nem annyi, mint tavaly összesen.

Tették ezt abban az esetben, ha a „pillangók” a tiltott kéjelgés szabálysértésével
a felszólítás ellenére sem hagytak fel. Az előállítóból 21 alkalommal a fogdába
vezetett az út, s a városi bíróság gyorsított eljárások keretében összesen 515
ezer forint bírságot, illetve 167 nap elzárást szabott ki (rács mögé a sokszoros
visszaesőket küldik).

Mint Juhászné Kiss Katalin százados, a debreceni rendőrkapitányság szóvivője
elmondta, tavaly 87 prostituáltat, összesen 277 alkalommal állítottak elő. Akkor
egész évben 27 őrizetbe vétel történt, a bíróság pedig 190 ezer forint bírságról
és 393 nap elzárásról döntött. – Az örömlányok legkedveltebb helyszíne továbbra
is a Nagyerdő. Nagy többségük pusztán létfenntartása érdekében árulja testét,
s a Nyírség szegény településeiről érkeznek
– tette hozzá a százados.

A rendőrség közlése szerint, Debrecenben a prostitúció még nem öltött tömeges
jelleget, ezért az önkormányzat nem köteles türelmi zónát kijelölni. Ugyanakkor
a lányok kedvelt helyei – Pallagi őt, Hadházi út, Kurta utca – mind védett övezetbe
esnek.



További hírek a Hajdú-Bihar kategóriából

Sporthírek






hirdetés