2008.10.23 12:16; Frissítve: 2008.10.23 12:16


Nem hívhatják Pénteknek gyereküket az olasz szülők

Az olasz fellebbviteli bíróság megtiltotta egy olasz házaspárnak, hogy Pénteknek nevezzék gyereküket.

alt hiba beküldése

A szülőket bírálták a “nevetséges” név választásáért, és arra kötelezték őket, hogy Gregorióként anyakönyveztessék a kisfiút. A római bíróság két korábbi határozatot erősített meg.

Az indoklás szerint azért nem lehet Venerdínek, azaz Pénteknek nevezni a gyereket, mert ez a név túlságosan emlékeztet Robinson Crusoe szolgájára, akit szintén Pénteknek keresztelt a regény írója. A nevet azért nem lehet használni, mert Daniel Defoe könyvében Péntek az alárendeltséget és szolgaságot jeleníti meg – határozott a bíróság. A szülőket arra kötelezték, hogy Gregorióként anyakönyveztessék a gyereket. Azért erre a névre esett a bírák választása, mert így hívják a kisfiú születésnapjának szentjét.

A kisfiú szülei két éve harcolnak, hogy úgy hívhassák a gyereket, ahogy akarják. A Venerdí nevet azért választották, mert tetszett nekik, és jól hangzott – érveltek a szülők. Az anya azt mondta a Corriere della Sera olasz lapnak, hogy továbbra is Venerdínek, vagyis Pénteknek fogják szólítani a kicsit. A keresztelésnél nem volt probléma – tette hozzá a nő.

Az olasz törvények szerint a gyerekeknek nem szabad “nevetséges vagy zavarbaejtő” nevet adni.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2