Frissítve:

Nem hozott eredményt a megmérgezett chicagói sorsjegynyertes boncolása

Washington, 2013. március 1., péntek (MTI) – Nem vezetett eredményre a júliusban megmérgezett chicagói sorsjegynyertes kihantolás utáni boncolása, mert a szervezetébe jutott cián lebomlott – jelentette be pénteken Stephen Cina hatósági kórboncnok.

hiba beküldése

A rendőrség ugyanakkor továbbra is gyilkosságként kezeli a 46 éves Urooj Khan halálát, mert a szervezetéből a közvetlenül az exitus után nyert mintákban utólag ugyan, de egyértelműen kimutatták a ciánt. Hivatalosan ugyanakkor még továbbra sincs gyanúsítottja az ügynek.

A tavaly nyáron egymillió dollárt nyert Khan esete nagy port vert fel, mert a hatóságok először az állapították meg, hogy természetes okok vezettek halálához. A körülményeket csak a fivérének kitartó követelésére vizsgálták meg újból.

A rutinszerű toxikológiai vizsgálat, amely ópiát, kokain és szén-monoxid nyomait kereste, semmi gyanúsat nem talált. Mivel ciánmérgezés rendkívül ritkán fordul elő, a vegyi teszt erre a méregre nem terjedt ki. A halotti bizonyítvány szerint Khan, akinek holttestén külsérelmi nyomot nem találtak, koronaér-rendellenesség miatt halt meg.

Nem boncolták fel, mert a tavaly nyáron érvényes előírások szerint 45 éves életkor felett csak azokat holttesteket nyitják fel, amelyek esetében a halál körülményeivel kapcsolatban gyanú merül fel. (A korhatárt azóta 50-re emelték.) A férfi maradványait januárban exhumálták.

Khan, aki 1989-ben települt át az Egyesült Államokba Indiából, tavaly nyáron kaparós sorjegyen nyert egymillió dollárt. A férfi egy nappal azután halt meg, hogy az illinois-i számvevői hivatal július 19-én kiállította a nevére szóló csekket.

Utolsó vacsoráját az áldozat a saját otthonában, felesége, lánya és apósa társaságában fogyasztotta el. Éjjel mentőt hívtak hozzá, de a kórházban már nem tudtak segíteni rajta.

Az ügy külön érdekessége, hogy a vegytisztítókat üzemeltető Khan hithű muszlim volt, aki 2010-ben járta meg a hádzsot, a rituális mekkai zarándoklatot. Az utazás során a férfi fogadalmat tett, nem folytat többé szerencsejátékot, és az általa megvett szelvény szándékai szerint az “utolsó” volt.

A nyertes egyébként úgy döntött, hogy nem részletekben, hanem egy összegben veszi fel a nyereményét, amely így csak bruttó 600 ezer, nettó 425 ezer dollárra (csaknem 134 millió forintra) rúgott. Khan halála után az összeget a hozzátartozóinak fizették ki, a csekket augusztus 15-én váltották be.

Khan nem hagyott hátra végrendeletet, ezért a nyereményért és az egyéb örökségért pereskedés indult meg a rokonai között.

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Regina, a nap szépe

Regina rakamazi diáklány, akinek az élete a tánc,a nyüzsgés. Imád a középpontban lenni, ezért is jelentkezett a Miss Alpok Adria szépségversenyre.
tovább »

További hírek a Bulvár kategóriából
Helmut Kohl pert nyert a visszaemlékezéseit papírra vető író ellen
Berlin, 2014. augusztus 1., péntek (MTI) - Helmut Kohl a jogos tulajdonosa a visszaemlékezéseit összefoglaló [...] tovább »
Elárverezik Michael Jackson farmját
Los Angeles, 2014. augusztus 1., péntek (MTI) - Elárverezik Michael Jackson farmját. A Neverland névre hallgató [...] tovább »
Kézzel írt szerelmes leveleket küldött egymásnak Angelina Jolie és Brad Pitt
Sydney, 2014. augusztus 1., péntek (MTI) - Kézzel írt szerelmes leveleket küldött egymásnak Angelina Jolie és [...] tovább »
Órákon át hiába várták a sztárokat
Hajdúböszörmény-Pród - Jogi úton venne elégtételt a pródi falunap szervezője. tovább »
Túl szép a kazah röpis
A csapattársak nem kedvelik a kazah Sabina Altynbekova-t, mert szerintük szépsége elvonja a figyelmet a játékról. tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása