Nem jó az új oktatási csomag

Nem ért egyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Hiller István, az oktatást érintő keddi bejelentésével.

A PDSZ a legsúlyosabb problémának a pedagógusok kötelező óraszámának növelését tartja – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke.

Külön gondot jelent az az új rendelkezés, miszerint a munkáltató elrendelheti a pedagógusoknak a kötelezőn felül további négy óra megtartását, igaz, ebből kettőnek tanórán kívüli foglalkozásnak kell lennie.

 Ezzel ráadásul az iskolák közötti különbség is nő, egy jobb helyzetben lévő intézménynek nyilván nem kell a pedagógusaitól pluszmunkát kérni, míg egy nehezebb helyzetben lévőnek igen – közölte az elnök.

A PDSZ már korábban is kérte, hogy készítsenek a szakemberek egy reprezentatív felmérést a pedagógusok valós munkaterheléséről, és ez alapján hozzanak új intézkedéseket.

Bár most az oktatási tárca úgy tűnik, hogy nyitott az ötletre, a bejelentett “oktatást megszorító csomagot” mégsem vonták vissza – mondta Kerpen Gábor.

A PDSZ elnöke kijelentette, nem igaz az a közhiedelem, hogy a tanárok csak heti 20-22 órát dolgoznak, tehát kevesebbet mint egy átlagember.

Hiszen a dolgozatjavítások, a szülőkkel és diákokkal való kapcsolattartás, valamint még az osztálykirándulások is beleszámítanak a munkába, tehát így hetente általában a 40 munkaórát is túllépik.

Kerpen Gábor szerint, egyre több feladatot hárítanak csak a pedagógusokra, miközben a vállukról nem vesznek le terheket.








hirdetés