Nem lesz könnyű választani a mai kínálatból: négy remek koncert a téren

Akt.:
Nem lesz könnyű választani a mai kínálatból: négy remek koncert a téren
Nyíregyháza – Ma jobbnál jobb koncertek várnak a fesztiválozókra!

A zenei csemegékre éhes közönségnek nem lehet panasza a csütörtökre: négy koncertet is meghallgathatnak. Fél hatkor a Duo Montanaro lép a kisszínpadra, a két francia muzsikus felszabadult és könnyed előadásmódja pedig egy eddig ismeretlen világot tár elénk.

Műfaji határok nélkül

Héttől a zsámbéki fiatalokból álló Aurevoir együttes zenél. A csapat sokszínű zenéjével hamar felhívta magára a közönség figyelmét. Többféle stílust érintenek, legnagyobb hatással az angolszász beat-folk és a Kárpát-medence népzenéje van rájuk. A legfontosabb azonban éppen az, hogy kategorizálhatatlanok; nem szorítják magukat műfaji határok közé. Nem csak határokon belül koncerteznek: voltak Erdélyben és a Felvidéken, Berlinben, Prágában, sőt eljutottak egészen Kínáig, ahol a shanghaji magyar pavilon megnyitóján játszottak.

Az őket követő Paso-t (Pannonia Allstars Ska Orchestra) aligha kell bemutatni a fesztivál közönségének! Az együttes olyan életutat járt be, ami kevés hazai zenekarnak adatik meg: rövid idő alatt Magyarország egyik legfontosabb zenekarává váltak, ezzel párhuzamosan pedig külföldön is nagy népszerűségre és elismerésre tettek szert. Legendásan energikus élő koncertjeivel a zenekar pillanatok alatt jutott el az underground klubok deszkáiról a Sziget fesztivál nagyszínpadára.

Külföldön a ska zene magyar nagyköveteként ismerik a Pasót, amely ma este a nyíregyházi közönségnek mutatja meg, mitől váltak minden jelentős hazai zenei fesztiválon kihagyhatatlan kedvenccé.

És még mindig nincs vége: tízkor a Tibi a hegyről muzsikál. Elsősorban maguknak zenélnek, de külön örömforrás, ha másoknak is tetszik, amikor színpadra állnak. Nem ígérhetnek mást, mint örömzenét minden mennyiségben.


Szindbád és a pitiáner kalandjai

A Krúdy-kutatás legújabb eredményeiről tartottak (ál)tudományos konferenciát a VIDOR Fesztivál keretében a Bencs villában, ahol az információkra éhes nyíregyháziak örömmel konstatálták, hogy a Vörös Postakocsi és a nők mellett a velős csont is az előadások fő témái között szerepel. A levezető elnök, dr. Karádi Zsolt elmondta, Krúdy Gyula első kötetéről, ami az Üres fészek címet viseli, a méltán névtelen recenzens megállapította: a szerzőt a részegség veszedelmes volta fenyegette, sőt, a szerkesztéskor a delírium állapotában leledzett. Az író a Nyíri Fészek helyén lévő ivóban alaposan a pohár (és a csaposnő) fenekére nézett, amikor pedig a hely kiürült, felkiáltott: üres a fészek!

SIP_3719

A Nyírségben csak homok van

Béres Tamás a Vörös Postakocsi ötven árnyalatát festette le: Christian az ostorával a lovak közé csapott (volna, de Ana nem hagyta), markolta a gyeplőt, és porzott a homok. Mert a Nyírségben csak az van: homok. Ezért nem szeretkeztek a földön: nem akartak homokosak lenni… Kürti László hősei öreg fószerek kvarcórával a kezükön, akik bokáig állnak a tengerben kockás térdnadrágjukban. Nézik a monokiniket, nyári napjaink iszkolását, és látják, melyik kartempóban fullad ki az ifjúság és a házastársi hűség. Csabai László történetében szunnyadni készül a nyárligeti állomás, a vasutasok, a csendőrök és a besúgók fröccsöt vedelve kornyadoznak, a kutyák az ecetfa lombja alá húzódnak. A peronon csak ketten állnak: Balogh Jani, az elcsapott uradalmi segéd és Kammerer, az intéző, aki kirúgta. – Ha már elbocsátott, megtehetne nekem valamit: üljön le, hogy fejbe vághassam a kalapácsommal. Leesik a sínekre és ha jön a vonat, felszeleteli és senki sem fogja tudni, hogy előtte mi történt – mondja Jani. Kammerer végiggondolva az életét ráébred: a halál valójában nem is képtelenség, sőt: jogos lépésnek tűnik. Halálra vált képét látva a Jani úgy nevet, hogy a térdét csapkodja: elhitte, hogy megteszem…

A konferencián előkerült egy eddig publikálatlan Czóbel Minka-levél is, amelyet a költőnő Krúdy Gyulához írt: „Jöjjön el Anarcsra, meghívom egy vérnarancsra… Szimbólumok jobbra-balra, ajkam ritkán fakad dalra…”.

Szíveskedjen megsemmisülni

Béres Tamás Janikovszky Éva-átiratából kiderült: a szerző, amikor kicsi volt, szép, okos és aranyos (és amikor nem tudta, hogy felnőttként is ilyen lesz), lovacska akart lenni a Vörös Postakocsi előtt. A kutyája reggelente velős csontot evett, ő pedig játék Vörös Postakocsival szeretett volna iskolába járni – egyrészt, hogy csodálják az osztálytársai, másrészt, hogy mivel közfeladatot ellátó közlekedési eszköze van, megússza a házi feladatot…

– Én a francia irodalom egyik legnagyobbja vagyok, de kicsoda maga? Egy népi sarjadék, aki lenyúlta fő témámat, az időt, pusztán azért, hogy Szindbád pitiáner kalandjait fűszerezze vele – ezt írta Marcel Proust Krúdy Gyulának, egy lefordíthatatlan káromkodásokkal teletűzdelt, a célszemély édesanyjának szerelmi kapcsolatait firtató goromba levélben. – Szíveskedjen megsemmisülni és eltűnni az irodalomból – ajánlja nem túl kedvesen Proust Krúdynak, Karádi Zsolt segítségével.

Végül jöttek a finomságok: Oláh András Csokonai Vitéz Mihály nyomán nem a reményhez, hanem a velős csonthoz írt költeményt: „Marhavelőt kértem és megadá az ég”, de ott volt a villában Sappho is, mondván: „Cupákok cupákja, hadd szopogatom velődnek velejét…”.


Blues és rock a kisszínpadon

A néhány hónapja alakult GrEe már sok helyen bemutatkozhatott.

IMG_8462

Fiatalok, energikusak és rendkívül tehetségesek – néhány jelző, ami leírja ugyan a GrEe-t, de nem adja vissza az élményt, amiben kedden volt részük azoknak, akik ellátogattak az Országzászló térre. A fővárosból érkezett formáció erős nyíregyházi gyökerekkel bír, ugyanis a zenekar énekesnője, Bogár Petra itt született és élt középiskolás koráig. – Az együttes nagy része a Kőbányai Zenei Stúdióban tanul, ott ismerkedtünk meg és döntöttünk úgy, hogy a szabadidőnkben is szívesen zenélnénk együtt. A blues-rock áll hozzánk a legközelebb, egyelőre feldolgozásokat játszunk, de azon dolgozunk, hogy minél hamarabb saját számokkal állhassunk színpadra – mondta el kérdésünkre Tóth Márton, a 2018 májusában alakult GrEe dobosa. – Bár még csak néhány hónapja dolgozunk együtt, elég sok helyen bemutatkozhattunk: felléptünk a Strandfesztiválon, ami hatalmas lehetőség volt, de koncerteztünk Marcaliban, Budapesten, Balatonbogláron, Székesfehérváron is. Nagyon tetszik a VIDOR Fesztivál, örülünk, hogy sokan eljöttek.


Összeomlások: ideg meg egyéb a Bencs villában

Az összeomlások: ideg meg egyéb, avagy az ideg vonalban van című víg monodráma főhőse az ember. Aki pályáz, hogy élete legyen. Vagyis munkája, hogy legyen pénze és élete. Fő is a feje rendesen, mert interneten kell küldenie a pályázatot az irodaházba. A szomszédba. Oda se személyesen, sem levélben nem lehet! Ez kizáró ok. Ő meg nem akarja magát kizárni. Teszi, amit tennie kell, amit megkövetel a haza, az élet, a pályázat. Küzdelem a valósággal meg a nettel… A szerző Petrusák János, az előadó Illyés Péter, a helyszín ma 17 órától a Bencs villa.


Jiddis Lélek

A zsidó zene gyöngyszemei címmel Nógrádi Gergely főkántor koncertjét hallgathatták meg a VIDOR szervezésében szerdán a Nyíregyházi Zsidó Hitközség zsinagógájában.

Jiddis ének_8900


Legénybúcsú

Vizeli Csaba „Legénybúcsú” című musical vígjátékát láthatta a VIDOR Fesztivál nagyszínpadán szerdán a közönség a Magyarock Musical Band közreműködésével.

SIP_3933


A VIDOR Fesztivál csütörtöki programjai

Kossuth tér

Kisszínpad

17.30: Duo Montanaro-koncert

22 óra: Tibi a hegyről-koncert

Nagyszínpad

19 óra: Aurevoir-koncert

20.30: Paso-koncert

Móricz Zsigmond Színház

18 és 22.15: Majdnem 20, Krúdy Kamara

19 óra: Játék a kastélyban, nagyszínpad

Országzászló tér

16 óra: Bendix, 17 óra: Polip

Hősök tere

10 óra: Bábszínház – Babszem Jankó, 15.30–16 óra: Vidám manók

Kossuth tér-Dózsa Gy. utca sarok

16 óra: Zboray Károly, 16.30: Vivaldi zeneiskola, 17.30 és 18.30: BMX-bemutató

Kossuth téri szökőkút

16–18 óra: Buborékshow, 18 óra: Kokszi

Házasságkötő terem előtt

16 óra: Kokszi, 17 óra: Hullahopp-bemutató, 17.30: Rike

Városháza előtt

16 óra: Hullahopp-bemutató, 16.30: Rike, 17 óra: Duotrixx, 17.30– 19 óra: 3D-s fotó

Mustárház

10 óra: Gyermek táncház ovisoknak

Belvárosi forgatag

16–19 óra: Pantomim, élőszobrok

15–24 óra: VIDOR falu (16–18.30: Gyertyán Balázs)

15–2.30: VIDOR kert (16 óra: Bendik Rockband, 17 óra: Beat-lesz)

15.30–19.30: Utcazene a VIDOR-on

Bencs villa

17 óra: Ideg meg egyéb, avagy az ideg vonalban van – a szerző Petrusák János, előadja Illyés Péter

Vásárosnaményi Megoldás-Ház

16 óra: Bábszínház – A kékfestőinas

Ibrányi Művelődési Központ

17 óra: Bábszínház – Együgyü Mihók


gobes
Nyíregyháza - Jön a második ingyenes színházi előadás a Kossuth téren: Mészáros Árpád Zsolt főszereplésével a Legénybúcsú. A legénybúcsú a férfi baráti társaságok egyik legkedveltebb eseménye, mely a szórakozásról, és az agglegényélet búcsúztatásáról szól, s természetesen a nőkről. Így van ez a ...

vidornh
Nyíregyháza - A műfaj legjobbjait hallhatjuk ma a Kossuth téren. Fellini varázslatos világa A tradicionális olasz és ciprusi dallamok elvarázsolták a közönséget. „A Commedia dell’Arte találkozása Fellini varázslatos világával, egy felfüggesztett pillanatkép, a szappanbuborékok könnyedsége é...

Fotó: Bands Through The Lens
Nyíregyháza - Budapesten élő nyíregyháziak alkotják a MARMUNSK! együttest, amelynek története akkor kezdődött, amikor Iklódi Tomi (gitár/ének), Kiss Sanyi (basszusgitár) és Baku Laci (dob) egy közvágóhídi, 16 négyzetméteres próbateremben 2016 őszén elkezdtek együtt zenélni. Megírtak jó pár dalt, eze...

Untitled collage(4)
Nyíregyháza - Reméljük senki sem fáradt még el, hiszen vasárnap sem lesz sok pihenő: gőzerővel vidorgunk ma is! Jönnek a humor hazai nagyágyúi A korábbi évekhez hasonlóan az idén sem maradnak stand-up-sztárok nélkül a VIDOR Fesztivál látogatói. A Magyarországon (is) népszerű műfaj titka a kend...

Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza - Két évvel ezelőtt a fesztivál kapott egy területet a Bujtosi-tó északnyugati oldalán, ahol a VIDOR létrehozói, szervezői egy ligetet alakítottak ki – olyan csendes, méltóságteljes helyet, ahol a legnagyobb rohanás közepette is meg lehet (és meg is kell) állni időnként. Emlékezni egykor...

A megnyitó résztvevői – köztük dr. Szabó Tünde – a kultúra összetartó erejéről is beszéltek
Nyíregyháza - - A VIDOR Fesztivál minőségében és szellemiségében is kiemelkedik a hasonló seregszemlék sorából, és hozzásegíti Nyíregyházát ahhoz, hogy az ország kulturális fővárosa legyen – mondta köszöntőjében dr. Szabó Tünde, az Emmi államtitkára. – Kultúra nélkül nincs felemelkedés, nincs bi...








hirdetés