Nem lesz miskolci

Nem lesz ott holnap a lettországi Daugavpilsben Szatmári László a salakmotoros egyéni Európa-bajnokság selejtezőjében.

Az okokról a miskolci vaspapucsost kérdeztük.

– Anyagilag és lelkileg nagyon megviselt a múlt hétvégi lonigói verseny – utalt az Észak-olaszországi balesetre a vaspapucsos. – A szerelőm, Szabó István kórházban van, a buszom totálkorás, a versenyen tönkrement az egyik motorblokkom…

Szati hozzátette: az események miatt mentálisan sincs a csúcson és bizony anyagilag is rendkívül megviselték a történtek.

– A Magyar Motorsport Szövetség nem keresett meg és nem ajánlotta fel a segítségét az ügyben, ugyanakkor jelen pillanatban a miskolci klub sem áll úgy, hogy komolyan segíteni tudna – folytatta a motoros. – Így nagyon nehéz felkészülni, a versenyre koncentrálni. Talán, ha néhány nappal később van a viadal, akkor nekivágok, ám technika és stáb nélkül? Nekem azért lett volna fontos a daugavpilsi verseny, mert az Eb fináléja októberben Miskolcon lesz, azonban úgy fest, hogy arról le kell majd mondanom.

A tervek szerint Szati legközelebb június 15-én ül motorra egy németországi meghívásos viadalon. Addig reméli, hogy összeáll minden a nyugodt és eredményes versenyzéshez.

JLI








hirdetés