Nem lesz választás Érpatakon jövő vasárnap

Akt.:
Nem lesz választás Érpatakon jövő vasárnap
© Fotó: Pusztai Sándor
Érpatak – Visszavonta az időközi önkormányzati választás kiírásáról szóló határozatát az érpataki helyi választási bizottság (hvb) csütörtökön, így december 11-én nem lesz szavazás a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.

A helyhatóság honlapján közzétett döntés szerint a bizottság a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős ítélete alapján helyezte hatályon kívül a határozatát, és értelemszerűen visszavonta a kitűzött választással kapcsolatban korábban hozott további 29 eljárási határozatát is.

A bíróság – mint azt Toma Attila bíró, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-vel közölte – megállapította: eljárási szabályt sértett az érpataki önkormányzat képviselő-testülete, amikor úgy döntött saját maga feloszlatásáról, hogy az ülés előtt nem fogadta el a napirendi pontokat, arról a képviselők nem szavaztak.

Az érpataki választási bizottság a bíróság által megsemmisített képviselő-testületi határozat alapján írta ki az időközi választást, ezért azt az eljárási döntésekkel együtt visszavonta.

A hvb határozata ellen három napon belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi választási bizottsághoz címzett beadványban lehet fellebbezni.

Az érpataki képviselő-testület szeptember 6-án kibékítetlen ellentét miatt 4:3 szavazatarányban döntött az önfeloszlásáról. A helyi választási bizottság ennek alapján írt ki időközi önkormányzati választást december 11-re, amelyre közben megtörtént a jelöltállítás is. A polgármesteri tisztségre hárman, Szöllősiné Fitos Éva (Magyar Munkáspárt), Orosz Mihály Zoltán (független) jelenlegi településvezető és Simon Barnabás (szintén független) pályáztak, míg a hat képviselői helyért 17-en indultak volna.

– MTI –


Hatályon kívül helyezték az érpataki önkormányzat önfeloszlató határozatát

Nyíregyháza, Érpatak – Hatályon kívül helyezte a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az érpataki önkormányzatnak az önfeloszlatásról szóló határozatát – közölte a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-vel.



Sporthírek






hirdetés