Nem maradnak állás nélkül

Folyamatos fejlődés tapasztalható a hallgatóknál
Folyamatos fejlődés tapasztalható a hallgatóknál - © Fotó: AFP
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Tízből több mint nyolc fogadó vállalat interjún választ gyakornokot.

A cégek közel fele kínál státuszt a gyakorlati időt náluk eltöltő diákoknak – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem közel 300 hallgatójának tapasztalatait vizsgáló felméréséből. A munkaadók a nyelvtudás mellett elsősorban olyan készségeket várnak el a pályakezdőktől, mint az önállóság, az együttműködés, illetve a fogékonyság új képességek elsajátítására.

Elvárás a nyelvtudás

A vállalatok több mint 44 százaléka rendelkezik kidolgozott, folyamatosan működő gyakornoki programmal, harmaduk pedig tervezi ennek kialakítását – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) kutatásából. Az egyetem a kérdőíves kutatással a szakmai gyakorlaton részt vett, közel 300 hallgatójának tapasztalatait mérte fel, illetve ezzel párhuzamosan megkérdezte azokat a cégeket is, amelyek a gyakorlati helyet biztosították a diákoknak.

Tízből több mint nyolc fogadó vállalat interjún választ gyakornokot, volt olyan jelentkező, aki három körös személyes, kétnyelvű próbatételről számolt be. A cégek ma már a gyakornokoktól is elvárják a nyelvtudást. A jelentkezők közel 40 százalékát a felvételin tesztelték ilyen szempontból, a szakmai gyakorlat során azonban már a válaszadók kétharmadának kellett idegen nyelvet használnia.

Precizitás, csapatmunka

A szakmai gyakorlat során a hallgatók elsősorban általános képességeikben – a munkához való hozzáállásban, önálló munkavégzésben, precizitásban, csapatmunkában, együttműködési készségben – éreztek személyes fejlődést. A gyakornoki tapasztalat fontos lépés a karrier szempontjából. A felmérésben részt vevő fogadó szervezetek többsége ugyanezeket a képességeket várja el az ideális pályakezdőtől. A munkaadók értékelik a METU-hallgatók felkészültségét és hozzáállását: a válaszadók majdnem fele (44 százaléka) a gyakorlat lezárultával állás­ajánlatot is kapott az őt fogadó cégtől.

Hasznosnak tartják

A diákok hasznosnak találták a gyakorlatot az információk megszerzése és rendszerezése, valamint problémamegoldási képességük fejlesztése szempontjából is. A szakmai gyakorlatot a hallgatók összességében hasznosnak ítélik meg, közel 90 százalékuk másoknak is ajánlaná gyakorlati helyét. Ebben véleményük egybeesik a fogadó vállalatokéval, amelyek 88 százaléka továbbra is szívesen fogadna gyakornokokat a METU-ról.

HBN








hirdetés