Nem mondja, hogy (j)ég veled Kisvárdán

Akt.:
Bandi bácsi, bár 74 éves, amikor csak teheti, jégre lép
Bandi bácsi, bár 74 éves, amikor csak teheti, jégre lép - © Fotó: Janics Attila
Kisvárda – Göncz András korcsolyái legalább félszáz évesek, ő maga pedig 74, de a mai napig rendszeresen jégre lép.

A korcsolyázás kisvárdai szerelmesei egyáltalán nem csodálkoznak, ha Göncz Andrással összefutnak (összecsúsznak) a koripályán: Bandi bácsi, bár 74 éves, amikor csak teheti, jégre lép.

Ötven éve lehetett, amikor az ócskavasak között megláttam néhány pár korcsolyát…” Göncz András

Még gyerekként tanult meg korizni, igaz, akkor még nem voltak jégcsarnokok: a szekérnyomokban megfagyott jégen és az úton lefagyott havon csúszkált, de komolyabban soha nem foglalkozott vele. Merthogy a labdarúgás volt a nagy szerelme, két évig a megyei korosztályos ifjúsági válogatottnak is tagja volt. De amikor csak tehette, korizott.

Galambok és halak

– Sokat korcsolyáztam a befagyott tavakon. Imádtam a természetben lenni, a rendszeres mozgás rendben tartotta a kondimat, a mozgás nagyon sok élményt adott. A labdát már régen nem rúgom, ez a szenvedélyem azonban a mai napig megmaradt, mindig alig várom, hogy kezdődjön végre a szezon. A korcsolyáim nagyon régiek, ötven évvel ezelőtt találtam rájuk – vehetnék újakat, de semmi pénzért nem válnék meg tőlük, ezeknek ugyanis történetük van. 1957-ben tanulóként kerültem az akkori Vulkán öntödei vállalathoz, ahol nagyon hosszú ideig dolgoztam. (Később elvittek focizni a bányászcsapathoz, majd visszaigazoltak Kisvárdára, ahol éveken át futballoztam NB III.-as szinten.) Szóval: öntészettel foglalkoztam, sokszor érkeztek az üzembe ócskavasak, és én szerettem ezek között bóklászni. Úgy ötven éve lehetett, amikor észrevettem néhány pár korcsolyát az ócskavasak között – adtam belőle a barátaimnak, egy párat pedig meghagytam magamnak – azóta is ezt használom.

Foró: Janics Attila Foró: Janics Attila ©

– Postagalambászattal is foglalkozok, és mivel nincs autóm, teherszállító kerékpárral viszem edzeni a galambjaimat 40–50 kilométerre, azok pedig meghálálják a gondoskodást: 2016-ban a Magyar Postagalambszövetség ezüst érdemérmét vehettem át. Biciklizni is szeretek, amikor például Debrecenbe jártam korcsolyázni, a kerékpáromat is vittem a vonaton, az állomástól 12 perc alatt értem el a pályáig. Oda-vissza négy óra volt az út, maga a korcsolyázás pedig kettő, kettő és fél, de sokat jártam Nyíregyházára és Záhonyba is – mesélte Göncz András, akinek van még egy szenvedélye: a horgászat. Azt mondja, a tóparton ülve, kapásra várva pihen és feltöltődik, de soha nem bosszankodik, ha nem fog halat. – Van ott egy kis kunyhóm, amire az van ráírva: Majd holnap. Ez emlékeztet arra, hogy ne bosszankodjak, ha aznap semmi sem akad a horogra. A halat nem csak fogni szeretem, de pucolni és enni is, a horgászathoz pedig tartozik egy másik hobbi is: orsókat javítok az ismerőseimnek, barátaimnak. Mindig is szerettem barkácsolni, és mivel a térségben ezzel senki sem foglalkozott, én szívesen megcsináltam. És ha már szenvedélyekről és szerelmekről beszélünk, nem maradhat ki a családom: a feleségem, a két gyerekem és a két unokám – számomra ők a legfontosabbak.

Átadja a tudását

– Én is elesek időnként, de nincs ezzel baj – a gyerekeknek is mindig ezt mondom: bukás nélkül nincs eredmény, és ez nem csak a korcsolyázásra igaz. A rendszeres sport a mai napig a mindennapjaim része, és ennek biztosan van köze ahhoz, hogy gyógyszert egyáltalán nem szedek. Télen alig várom, hogy befagyjanak a tavak: kimegyek, eltakarítok egy kézilabdapálya nagyságú részt és kezdődhet a korizás. Kisvárdán gyönyörű helyen van a pálya, már a környezet is nagy élmény, ezért is buzdítok mindenkit arra, hogy ha teheti, korcsolyázzon. Szívesen segítek is mindenkinek, aki kéri, mert a tudás és a tapasztalat arra való, hogy átadjuk másoknak.

KM








hirdetés