„Nem muszáj bent megőrülni”

Aki nem vágyik focirajongók társaságára, sétára indulhat a miskolci belvárosba, mondjuk…

Épp operafesztivál volt Miskolcon és foci Eb, amikor két évvel ezelőtt egy kerthelyiségben ücsörögvén feltűnt, hogy csupa nő ül az asztalok körül – meséli Éva. – Biztos voltam benne, hogy egy cipőben járunk: mindnyájuknak a tévé előtt ül a párja, mint az enyém. Nem derült ki, így volt-e.

Simon Emőke mindenesetre hasonlóképp tervezi az idén, a világbajnokság idején. Bevallja, azért az izgalmasabb meccseket ő is megnézi majd, de egyébként igyekszik programokat szervezni magának. Főleg barátnősöket, közös DVD- nézést, császkálást a városban, operafesztivált (van néhány jegye) és sörözést, hiszen „nem muszáj megőrülni bent”, mondja.

Kivetítő, de nem focis

Szerencsére lesz hová menni – legalábbis Miskolcon – azoknak, akiket nem köt le a foci. Az idén is épp erre az időszakra esik az operafesztivál, amikor programok hosszú sora várja az érdeklődőket. Nem csak az operakedvelőket. Barázda Esztertől, a fesztivál sajtószóvivőjétől megtudjuk, hogy aki csak sétálni szeretne a városban, már annak is érdemes lesz elindulnia. Lesz gasztronómiai bemutató, muzsika az Avason, programok a Városház téren. És egy különlegesség: néhány hétvégi napon (mintha a focirajongóktól irigyelték volna el a szervezők a kivetítőket) operafilmeket is lehet nézni a Szinva teraszon.

A művelődési házakban is érdeklődtünk, készülnek-e nőknek és foci iránt nem érdeklődő férfiaknak programokkal.

Ráhangolódnak…

– Célzatosan nem indítottunk ellenprogram sorozatot – mondja Tánczos Tamás, az Ifjúsági Ház vezetője. – Ám elég sűrű lesz a nyár. Lesz dixie- és jazzklub, salsaparty, kiállítások és indulnak a nyári táborok is.

Az Ady művelődési ház nem szervez külön programot. A szórakozóhelyek egy részén kivetítőn nézhetők majd a meccsek, üdítő kivételnek tűnik az Avas Kilátó. Kiss Pétertől, az egyik üzemeltetőtől megtudjuk, ők tudatosan azokra hangolódnak ebben a hónapban, akik valami mást akarnak, nem a labdát nézni.

– Kivetítő nem lesz, nézzék a focit máshol – mondja. – Nem tervezünk külön programot, de már az is valami, ha nálunk nem a futballról szól majd a hónap.

Koktélok és jóga

Bárdos István, a Szerviz Iroda Utazásszervező Kft. menedzsere szerint semmivel sem esik vissza az utazási irodák forgalma a focibajnokságok idején.

– Ma már mindenhol van tévé, nyaralás közben is megnézheti, aki akarja a meccset – mondja. Arról sem tud (vagy szerinte nem jellemző), hogy nők épp azért, hogy ne kelljen a szurkoló férfiakat hallgatni, kerekednének fel, s fizetnének be egy külföldi nyaralásra.

– Az interneten olvastuk – vetjük fel –, hogy külföldön kifejezetten nőknek 3-5 napos programcsomagokat ajánlanak egyes szállodák, ahol kellemes időtöltést kínálnak: jógát, koktélokat, divat-, illetve életmód-tanácsadást.

Bárdos István szerint nálunk nincs ilyen, de igény sincs rá.

– Talán az igazi focinagyhatalmaknál, a spanyoloknál, a németeknél – jegyzi meg.

HM








hirdetés