Jól kezdődött, és még szebb véget ért az NRK-Nyíregyháza női röplabdacsapatának szereplése a feljutásért, illetve az élvonalban maradáésrt kiírt osztályozón – Dömsödön. Az NB II. Keleti-csoport bajnokaként érkező nyírségiek szombat délutáni nyitó összecsapásukon a Nyugati-csoport második helyén megcsípő szombathelyi Vasi Akadémiával szemben diadalmaskodtak. Mégpedig meggyőző teljesítménnyel. A rutinos Erdősné Balogh Erika vezényelte NRK kihasználta, hogy egyébként jó képességű, lelkes dunántúliak megszeppenve léptek pályára.
Emígyen egyértelművé vált a képlet: a vasárnapi folytatásban egy újabb győzelem azt eredményezte, hogy Balázs István együttese az első, rosszabb esetben a második pozícióban zár, vagyis egy év múltán visszatérhet a honi elitbe. Nos, a nyíregyháziak nem is szalasztották el az esélyt: jó játékkal múlták felül az élvonalból alápottyanó Palotát, így végérvényesen eldőlt: a következő szezonban ismét az NB I-ben szerepelhetnek!
– Egész éves munkánk gyümölcse beérett, köszönet érte azoknak, akik támogatták bennünket ennek a sikernek az elérése érdekében és természetesen jár a gratuláció a csapat minden egyes tagjának – nyilatkozta azon melegében Balázs István edző.
A harmadik, egyben befejező találkozó, a szintén mindkét korábbi meccsét megnyerő, ugyancsak az NB I-ben ragadó Budai XI SE ellen már nem oszott, szorzott… Az NRK teljes cseresorát bevetve szenvedett vereséget.
Röplabda: osztályozó az NB I-be jutásért
Dömsöd, 100 néző, v.: Donkó, Vári.
NRK: Roma F., Erdős Zs., Hengsperger A., Erdősné, Ilyés B., Poór A. Edző: Balázs István.
NRK–Palota 3:0 (17, 12, 14)
Dömsöd, 100 néző, v.: Adler, Éva T.
NRK: Roma F., Erdős Zs., Hengsperger A., Erdősné, Ilyés B., Poór A. Edző: Balázs István.
Buda XI. SE–NRK 3:0 (22, 17, 19)
Dömsöd, 100 néző, v.: László É., Donkó Z.
NRK: Sitku T., Hengsperger A., Dávida L., Janetka V., Berényi E., Szabó I. Csere: Petróczy (liberó). Edző: Balázs István.
További eredmények: Budai XI SE–Palota 3:1,Buda XI SE–Vasi Akadámia 3:0, Palota–Vasi Akadémia
Végeredmény: 1. Budai XI SE 6 pont, 2. NRK 4, 3. Palota 2, 4. Vasi Akadémia 0.
Az első két helyezett a következő idényben az NB I-ben folytatja.
- Koncz Tibor -