Nem rajongói, barátai vannak

Nem rajongói, barátai vannak
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – „Minden kamaszra ki kellene tenni egy táblát: átalakítás miatt zárva.” A nagy tetszést kiváltó mondat V. Kulcsár Ildikó újságírótól származik, aki nem félt mesélni önmagáról a Bencs villa közönségének. Az intézmény tereferesorozatának vendégét, a Nők Lapja munkatársát, V. Kulcsár Ildikót pótszékes telt ház fogadta Nyíregyházán.


Pótszékes telt házzal várta a Bencs villa közönsége az elmúlt héten az intézmény tereferesorozatának legújabb vendégét, a Nők Lapja munkatársát, V. Kulcsár Ildikó újságírót, akit aligha kell az olvasóközönségnek bemutatni. Mint ahogy a közkedvelt publicista sok évtizedes népszerűségének az okát is hiábavaló lenne itt boncolgatni, hiszen a Kováts Dénes vezette kellemes esti be­szélgetés is éppen olyanra sikeredett, amilyenek a meghívott vendég írásai: őszintére, szókimondóra és közvetlenre.

Mindemellett pedig csevegősre, mint amikor két régi barátnő összefut, és nem győzik sorolni az élményeket. V. Kulcsár Ildikó le is szögezte már az elején, kiigazítva a „felkonfot”: neki nem rajongói, hanem barátai vannak, az előbbivel pedig dicsekedjenek a celebek.

Szándékosan neveztük „barátnősnek” a beszélgetést, mivel Ildikó olvasói többnyire nők, ami nem jelentette azt, hogy ne hallgatták volna őt örömmel férfiemberek is. S hogy miről esett szó? Olyasmikről, mint pályakezdés és hivatás, szerelem és család, nők és a férfiak, vagy hétköznapi hősök és celebek. Az utóbbiakról például megtudtuk, hogy – a gazdag emberek után – ők a világ legunalmasabb interjúalanyai az előregyártott mondataikkal.

Nekem kell a valóság

– Alapvetően nem azzal van bajom, hogy megjelennek a médiában. Ha csupán ez az érvényesülés egyetlen útja, hát legyen. A jelenség ott válik problematikussá, amikor ez a színvonal borzalmas mennyiségben ömlik ránk. Mániám, hogy nem kellene ehhez szoktatnunk a közönséget. Inkább vegyítsük a bulvárt az értékessel, mert az utóbbinak is lenne közönsége. A hatvanas évek közepén egy házmesternéni mesélte, milyen jókat derült a Szentivánéji álom színházi közvetítésén. Ma miért nem lehet színházat mutatni a Klári vagy a Janka néniknek? – hallhattuk, miközben szépen áteveztünk a fontos dolgokhoz. – Én úgy vagyok „megszőve”, hogy nekem kell a valóság, és akkor „bokrosodom” meg, amikor bejön a szerkesztőségbe az élet. Azonnal a nyomába eredek. Mert lehet, hogy a néni, akivel az aluljáróban szóba elegyedtem, alulművelt, de úgy felnevelt 4-5 gyereket, hogy tanítani kellene, és olyan rétest tudott sütni, amilyet én az életben nem fogok. A civil emberekről írni varázslat, minden találkozás kihívás. Ebben az országban elképesztően sok tehetség él, minden ember egyedi és megismételhetetlen érték és csoda. Hiszem, hogy ha azt olvassuk, hogy bár XY sorsa még az enyémnél is katasztrofálisabb, mégis talpon tud maradni, akkor a puszta létezést is tudni fogjuk értékelni.

Üdítő volt hallani, ahogy V. Kulcsár Ildikó a világ legtermészetesebb módján beszélt a műszaki és a humán örök harcáról, hogy mi a fontosabb: mitől megy az autó, vagy a Hamlet, ami nélkül nem lehet élni. Elmondta, miként távozott bőgve a Mexikói útról, amikor meglátott egy szőke copfos, a sajátjához nagyon hasonlító, lábait vesztett kislányt. Képtelen volt megírni a cikket. Megtudtuk: szereti a matematikát, mert számokkal talán nehezebb hazudni, mint verbálisan.

Az olvasó megérzi, mi igaz

Mesélt az első, kissé még csikorgós Madách-elemzéséről a Palócföld című lapban. – Mert nekem fáj, ha valami nincs rendben a nyelvvel, és a szöveg csikorog, mint ahogy unalmasan vagy oktató stílusban írni is bűn – figyelmeztetett. – Az olvasó megérzi, mi igaz és a hamis. Ezért, ha politizálunk, nem azt írjuk, milyen pózban gyalázta az egyik politikus a másikat. Végtére az is politizálás, ha megírom a négy gyerekes család nyomorát.

Bizonyos mondataiért egyenesen imádtuk: „Minden kamaszra ki kellene tenni egy táblát: átalakítás miatt zárva.” Vagy a következő: „Meglátom, hogy „álompár”, máris gyomorgörcsöt kapok, mert tökéletes kapcsolat, amelyiket nem kell gondozni, nem létezik. És még egy: „Akinek a gyereke mindig szuper, és aki azt híreszteli magáról, hogy sohasem hazudik, sohasem téved, tud mindent, attól meneküljenek!” Az már csak hab volt a tortán, amikor a férfiakról elmondta: „Amikor ők írnak, a levél az esetek többségében így kezdődik: Kedves Ildikó! Véletlenül került a kezembe az ön cikke… Ugyanis elementáris igényük van arra, hogy megmagyarázzák a szörnyűséget: Nők Lapját olvasnak. Mikor ezen túl vannak, leírják az összes bajukat, bánatukat.

Ez utóbbiakhoz csak annyit: e sorok írója se csupán hivatástudatból vett részt ezen a tereferén. Nem is azért, mert a felesége elcipelte. Ez az írás is bizonyíték arra, hogy a férfiak is élvezettel olvasnak női magazint.

MJ








hirdetés