Varga
Nem sikerült. Ugyan közel ált a meglepetéshez pénteken este az NYKSK Nyír-Komplett másodosztályban szereplő férfi kézilabda csapata, végül az esélyesebb balmazújvárosiak izgalmas hajrában otthon tartották a két pontot.
- Emlékezetes mérkőzés volt, hiszen Tarnavölgyi nélkül utaztunk, aztán Bursac megsérült, később pedig Kovács is kiszállt – kezdte visszapillantását a mérkőzésre Bartha Dénes edző. – Ennek ellenére végig partiban voltunk az újvárosiakkal, csak dicséret illeti a fiúkat, mert odatették magukat. Utólag még hazai játékosok is megerősítették, hogy a vége előtt másfél perccel – amikor 26-25-re vezettünk – Varga lövése után a gólvonalon túl volt a labda, ám a játékvezetők nem fújtak gólt, pedig akkor már két gólos lett volna az előnyünk… Még egyszer: minden elismerésem a játékosoké, akik odatették magukat, sajnos így sem sikerült a pontszerzés.
Bursacnak eltörött a bordája, Kovács pedig fejsérülést szenvedett. A sebek nyalogtására nem sok idő marad, hiszen szerdán a Magyar Kupában az élvonalbeli Gyöngyös lesz az ellenfél a bujtosi csarnokban, vasárnap pedig az idei utolsó bajnokira jön a Hajdúnánás.
Kézilabda
NB I. B, férfi, Keleti-csoport, a 12. forduló eredményei: Balmazújváros-NYKSK-Nyír-Komplett 27–26, Hajdúnánás-Hajdúböszörmény 29–31, Ózd-Cegléd 26–30, Balassagyarmat-Törökszentmiklós 34–29, Békés-Mizse KC 38–36, Dabas-Gyöngyös II. 35 –30, Eger-Csömör 31–18.
A bajnokság állása
1. Cegléd 12 11 1 – 384–302 23
2. Békés 12 9 1 2 348–322 19
3. Törökszentmiklós 13 9 0 4 391–335 18
4. Dabas 12 9 – 3 351–318 18
5. Balmazújváros 12 8 1 3 355–301 17
6. Balassagyarmat 12 7 2 3 379–356 16
7. Eger 12 5 2 5 337–335 12
8. Gyöngyös II. 12 5 2 5 358–357 12
9. NYKSK-Nyír-Komplett 12 5 0 7 353–355 10
10. Ózd 13 5 – 8 373–388 10
11. Hajdúböszörmény 12 3 1 8 335–379 7
12. Mizse KC 12 2 – 10 326–360 4
13. Csömör 12 2 – 10 275–383 4
14. Hajdúnánás 12 – – 12 300–374 0
- Mán László -