Nem úgy dőlnek a bábuk, ahogy kell

Nyíregyháza – Fordulatos csatát hozott a Nyíregyházi TK férfi tekecsapatának utolsó őszi szuperligás hazai bajnokija.

A Nyíregyházi TK a korábbi években is nagymestere volt annak, hogy hajszálra annyi fát dobott, mint az ellenfele. A Szolnok elleni szombati hazai meccsen is összejött ez a „bravúr”, ráadásul szép kerek számmal, 3400-zal, ami toronymagasan a legjobb őszi produktum hazai pályán. Mégsem sikerült megszerezni vele az első pontot a mostani bajnokságban…

Pedig ha 3401 a vége, vagy az ellenfélnek 3099, akkor 4:4 a vége, és az NYTK neve mellett sem nulla pont virítana a tabellán. Volt is esély arra, hogy a Szolnok kevesebbel zárjon, de az utolsó két dobás során éppen annyi bábut szedtek le szinte lehetetlen állásokból, amennyi a győzelmükhöz kellett. Merthogy az összfáért kapott egy-egy pont mellé a szolnokiak négy egyénit is gyűjtöttek, így övék lett a meccs.

Pedig jó esély nyílott rá, hogy 2:0-val kezdjen az NYTK, de Kastura Zsolt kezéből nyert állásból is kicsúszott a pont, két sor után pedig 2:2-re álltak a felek, és fában még a nyíregyháziak álltak jobban. A vége előtt nekik kellett kapaszkodniuk, fel is zárkóztak, de az utolsó dobásoknál nem úgy dőltek a bábuk, ahogy kellett volna. Hiába, ez egy ilyen időszak…

Szuperliga: Férfiak

10. forduló

Nyíregyházi TK–Szolnoki MÁV SE 3:5 (3400:3400)

NYTK: Kastura Zs. 546, Mogyorósi 610 (1), Hetei A. 543, Finta 567 (1), Hacker 590, Szegő 544. Ifi: 0:4 (1000:1052)

Címkék: , ,







hirdetés