Frissítve:

Nem vízió számára az Euro

ByeAlex A Dal 2013 versenyen ByeAlex A Dal 2013 versenyen
írta Ladányi Tóth Lajos - „…úgy dúdolnám, ez így jó nekem, ez így jó nekem, ez a dal…” Kállay-Saunders András, Vastag Tamás és Radics Gigi helyett ByeAlexet emelte a legmagasabbra a közönség A Dal 2013 versenyen.

hiba beküldése

Noha már napok teltek el a meglepetés-végeredményt hozó finálé óta, azóta is folyton beszédtémát szolgáltat a vetélkedő. Miután az öt tagú zsűri (Rúzsa Magdi, Walkó Csaba, Csiszár Jenő, Rakonczai Viktor és Rákay Philip) értékelésével négyre szűkítette a döntő mezőnyét, a közönségszavazatok alapján a legkevésbé esélyes előadó nevét hirdették ki az az M1-en és a Duna World csatornán élőben sugárzott showműsorban. A tévénézőktől ByeAlex és a Kedvesem – melynek szerzői Márta Alex és Palásti Kovács Zoltán Zoohacker – kapta a legtöbb sms-szavazatot. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyét 1 millió 350 ezer ember nézte, ami rekordnézettségi mutatónak számít.

„…Az én kedvesem egy olyan lány, akit hóbortos álmok tépnek, kócos haját reggelente szelek fonják, ettől más a kedvesem.
Ő az én kedvesem…

– Mivel a bulvár engem egyáltalán nem érdekel, úgy tűnhet, mintha az utcáról, a semmiből érkeztem volna, holott az MR2-n már lehetett hallani eddig is – mondta ByeAlex

ByeAlexA fényeslitkei kötődésű előadóról az elő- és a középdöntő után is írtunk, mindegyik alkalommal a közönség juttatta tovább. Ezúttal is ezek a voksok nyomtak a legtöbbet a latba, így ő képviselheti Magyarországot a májusi malmői Eurovíziós DalfesztiválonByeAlex dalát a kiadója, a CLS nevezte be. Az idén másodszor megrendezett válogatóversenyen 244 dal indult el, közülük 30 jutott az elődöntőbe, majd 18 a középdöntőbe, onnan nyolc a döntőbe. A Dal 2013 négy legjobbjára összesen 244 ezer szavazatot adtak le a tévénézők.

„…Az én kedvesem a végtelennel ujjat húz és sosem retteg, rozmaringból készít hintót, tücskök húzzák. Így nyugtat meg csendesen. Ő az én kedvesem…”

A kereskedelmi csatornák tehetségkutatóinak sztárjait előzte meg ByeAlex, akiről Csiszár Jenő zsűritag azt mondta, hogy „szakmailag egy antisztár, de ettől még simán bejöhet az embereknek”. A 28 éves dalszerző-énekes elárulta, hogy készül a Kedvesem angol nyelvű változata, bár az is igaz, hogy legszívesebben magyarul énekelné el a számot a világ színe előtt.

„Nincs most más, csak a kedvesem, az én kedvesem. Ő bárhol jár, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem. Mert mindig rám talál az én kedvesem, az én kedvesem. Úgy dúdolnám: ez így jó nekem, ez így jó nekem ez a dal…”

– Engem nem érdekel semmilyen elvárás vagy nyomás. Tisztában vagyok azzal, hogy van még mit tanulnom. Aki szerint bunda volt a végeredmény, az megőrült. Egyszerűen csak az embereknek tetszik az, amit a dalom és a szövegem képvisel – fogalmazott ByeAlex.

Fesztivál-töri

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki Jeney Szilveszter szerzeményével, a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal 1994-ben negyedik lett Dublinban. A verseny korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Viktória, a nap szépe

Viktória 18 éves miskolci diáklány. Fotók: Vega
tovább »

További hírek a Bulvár kategóriából
Tom Cruise szakít a szcientológiával?
Következik az év sztárhíre: A Misssion Impossible filmek sztárja, Katie Holmes exférje lehet, hogy szakít az [...] tovább »
Kutyák helyett fekete medvéket nevelt tévedésből egy kínai gazda
Peking, 2015. július 3., péntek (MTI) - Kiderült, hogy ázsiai fekete medvék azok a két éve kiváló [...] tovább »
Budapest Pride – Nagykövetségek a fesztivál mellett
Budapest, 2015. július 3., péntek (MTI) - Huszonöt nagykövetség a 20. Budapest Pride fesztivál alkalmából [...] tovább »
Görög adósság – Németországban még soha nem volt ennyire népszerű a jelenlegi pénzügyminiszter
Berlin, 2015. július 3., péntek (MTI/dpa/Reuters) - Még soha nem volt olyan népszerű Németországban Wolfgang [...] tovább »
Eltévedt az erdőben, megszült, méhekkel küzdött, majd tüzet gyújtott
Ha létezik erős nő, akkor a 35 éves Amber Pangborn mindenképpen az. Az egész úgy kezdődött, hogy beindult a [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása







hirdetés