Nemes munka vette kezdetét a debreceni Honvédtemetőben

Nemes munka vette kezdetét a debreceni Honvédtemetőben
Debrecen – Több mint százan vettek részt a debreceni Honvédtemetőben és az Orosz Hadifogoly és Járványtemetőben tartott tavaszi sírkertgondozáson. Nyugdíjas és aktív katonák, civil érdeklődők, diákok és tanáraik ragadták meg a seprűt, locsolókannát, drótkefét és ecsetet, irtották a gyomnövényeket április 27-én, hogy a két helyszínt méltóvá varázsolják a hősi halottak emlékéhez.

A temetőkben főként magyar, német és orosz katonák nyugszanak, de a nap során kiderült, hogy néhány olasz és szerb név is szerepel a sírköveken.

Az ötlet a Honvédség és Társadalom Baráti Körtől (HTBK) származik – mondta el Lippai Péter ezredes, aki a Honvédtemetőbe érkezve köszöntötte a közelmúlt, a jelen, a jövő potenciális katonáit, és azokat az érdeklődőket, akik fontosnak érzik a hagyományápolást, a hadisír-gondozást. “Ez a gondoskodás egyfajta tiszteletadás katonaelődeink számára, akik a legdrágábbat, életüket adták hazájukért.”

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnok-helyettesének szavaiból kiderült, hogy a tavaszi nagytakarítás még csak kezdete egy folyamatnak, hiszen a temetők területének nagysága miatt nem elég egy nap a munkálatokra. A mostani tapasztalatokat összegezve pályázatot írnak majd a hadisírok gondozása érdekében.

A Honvédtemetőben egész délelőtt folyt a mauzóleum ablakainak és ajtóinak tisztítása, a sírkő-takarítás, a sírfeliratok újrafestése, a gyomlálás és a virágöntözés. A Bocskai István Bajtársi Egyesület tagjai, a derecskei I. Rákóczi György Gimnázium és a debreceni Szent József Gimnázium KatonaSuli-programban részt vevő tanulói, valamint a Debreceni Egyetem hallgatói Köszörűs Tibor temetőgondnok irányításával haladtak végig azokon a helyszíneken, amelyeket az évtizedek és az időjárás viszontagsági megviseltek. Köztük volt az a négy sírhely is, ahol a 39. Császári és Királyi Gyalogezred hősei találtak végső nyughelyet. E sírok megtakarításáról főként a dandár 39. Lövészzászlóaljának katonái gondoskodtak.

Az Orosz Hadifogoly és Járványtemetőben a derékig érő gaz és a megkopott sírkőfeliratok adtak néhány órás munkát a Gábor Dénes Elektronikai és Műszaki Szakközépiskola katonasulisainak, a katonáknak és a HTBK tagjainak. Miközben a szorgos munkának köszönhetően – a ragyogó napsütésben – előbukkantak a sírhelyek és a gyalogösvények, egy régi térképet igyekeztek aktualizálni az önkéntes munkára érkezők. Martinkovics Katalin, a Bocskai dandár könyvtárának vezetője, Csákvári Sándor, a Debreceni Helyőrségi Klub és Mátyás Szabolcs, a HTBK hadisírgondozó szekciójának vezetője regisztrálták azokat a sírokat, amelyek nem szerepeltek a dokumentumban.

Az önkéntes munka mindkét helyszínen elérte célját: a hadisírok gondozásával nemes munka vette kezdetét, az együttműködés pedig tovább erősítette a honvédség társadalmi kapcsolatait.

 

Révészné dr. Markovics Zita hadnagy








hirdetés