Német kormányalakítás – Megállapodtak a menekültügyről a kormányzásra készülő német pártok

Berlin – Megállapodtak a közös kormányzásra készülő német pártok kedden Berlinben a menekültügy utolsó vitatott kérdéseiben, így elhárult az egyik legnagyobb akadály a koalíciós szerződés megkötése előtt.

A megállapodás értelmében a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közösen törvényjavaslatot terjeszt a szövetségi parlament (Bundestag) elé arról, hogy július 31-ig meghosszabbítják az oltalmazott menedékjogi státuszban lévő emberek családegyesítési jogát.

A javaslatról csütörtökön szavaz a Bundestag. A gyors intézkedésre azért van szükség, mert különben megszűnne az oltalmazottak családegyesítési jogának 2016 elején két évre elrendelt felfüggesztése, vagyis ismét valamennyi oltalmazott kezdeményezheti a szülőkből és kiskorú gyermekekből álló úgynevezett magcsaládra vonatkozó családegyesítést.

A megállapodás második eleme, hogy augusztus 1-jétől ismét megnyitják a családegyesítés lehetőségét az oltalmazottaknak, azzal a megkötéssel, hogy havonta legfeljebb 1000 ember érkezhet ilyen módon az országba. A megállapodás harmadik eleme, hogy ismét alkalmaznak majd egy korábban kidolgozott méltányossági eljárást, amelynek révén különösen súlyos esetben engedélyezhető a családegyesítés. Így akár a havi 1000 fős kontingensen felül is befogadhatnak embereket.

Az SPD és a CDU/CSU pártszövetség egyaránt saját sikereként értelmezi a megállapodást. A szociáldemokraták szerint komoly eredmény, hogy a menekülteket megillető családegyesítési jogot ha korlátozottan is, de mégis ismét kiterjesztik az oltalmazottakra, és ezt nem lehetett volna elérni az SPD nélkül. Az is a szociáldemokratáknak köszönhető, hogy sikerült a koalíciós tárgyalásokat megalapozó előzetes megállapodásban szereplő havi ezer fős kontingensen túlmutató rendszert, egy “1000+X” szisztémát kialakítani.

A CDU/CSU szerint viszont sikerült elérni, hogy végérvényesen töröljék a családegyesítést a Németországban élő nagyjából 250 ezer oltalmazottat korlátozás nélkül megillető jogok közül, és ezzel sikerült biztosítani, hogy a menekültügyi rendszer keretében befogadottak száma nem haladja meg a társadalom befogadó, integrációs képességét.

Az első kommentárok szerint inkább a CDU/CSU érvényesítette az akaratát, és meggátolta az SPD törekvéseit, amelyek a 2016 előtti rendszer helyreállítására, a családegyesítési jog kiterjesztésére irányultak. A Deutschlandfunk országos közrádió szerint például a CDU/CSU “szakaszgyőzelmet” aratott, az SPD vezetőinek pedig nem lesz könnyű sikerként bemutatni a megállapodást a koalíciós tárgyalás után kezdődő pártszavazáson.

A családegyesítési jog szabályozásáról kötött megegyezés nem érinti az előzetes megállapodásnak azt a pontját, miszerint a 180 ezer és 220 ezer közötti sávban kell tartani a menekültügyi rendszer keretében évente befogadott emberek számát.

A koalíciós tárgyalás legnehezebb témái közé tartozik az egészségügyi rendszer és a munkaerőpiac szabályozása, e két terület vitatott kérdéseiben még nem jutottak megállapodásra. A tárgyalás a tervek szerint vasárnapig tart. Utána a koalíciós szerződés tervezetét közlik a szociáldemokraták Vorwärts (Előre) című lapjában, és felkérik a tagokat, hogy döntsenek róla. A tagok levélben szavazhatnak. A szavazáson azok a tagok vehetnek részt, akiket február 6. előtt vettek fel a pártba. A levelek postázásától a szavazatok összesítéséig két-három hét telhet el. Az SPD akkor léphet koalícióra a CDU/CSU-val, ha a tagok többsége elfogadja a szerződéstervezetet.

– MTI –








hirdetés