„Nemzeti sajátosságot adtunk a popzenének”

Szörényi Levente Szatmárcsekén
Szörényi Levente Szatmárcsekén - © Fotó: Janics Attila
Szatmárcseke – Szörényi Levente zenéjével nem egyszer váltott ki tiltakozást a regnáló kommunista hatalom ellen. Interjú a Kossuth-díjas zeneszerzővel és előadóművésszel.


„Néha furcsa hangulatban, az utcát járom egymagamban… – ennek a kis ösztönös dalnak a páratlan sikere csábított olyan zenei tájakra, ahol a magyar lélek nosztalgiával fordul ősi múltja felé.” Ezeket a gondolatokat a Kölcsey-emlékplakettel nemrég kitüntetett Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző és előadóművész mondta el Szatmárcsekén, a magyar kultúra ünnepén. A népszerű művész bárhol nyilatkozzon, arra kivétel nélkül felkapják a fejüket az újságolvasók. Nem véletlen, hogy lapunk hasábjain is teret kívántunk adni gondolatainak. S bár a mácshegyi borászról, ásatások gyakori vendégéről idő hiányában már sikerült érdekességeket megtudni, néhány kérdésünkre szívesen válaszolt.

Hol tartanak a Fonográf búcsúkoncert előkészületei?

Ne nevezzük búcsúkoncertnek, mert a divatossá lett szónak ezúttal nincsen semmi értelme. Egy olyan zenekar készül fellépni február 16-án, amelyben a tagok fele 70 fölött van, alig valamivel alatta a másik fele, s valljuk meg, nem sok esély van arra, hogy ezek az emberek koncertezni fognak még valaha. Ilyen értelemben valóban egy utolsó nagy közös zenélésre készülünk. Szimfonikus zenekari háttérrel, kiegészítő muzsikusokkal dolgozunk majd együtt, s mindezt egy háromtagú férfi vokál egészíti ki, amit azért találtunk ki, hogy valamennyire visszaidézzük a hanglemezek hangzását. Azokon persze mi négyen énekeltünk, de több sávra, egymás fölé rögzítve, s úgy szólt, mint egy kis „a capella” kórus. Ezt szeretnénk visszaidézni a fülekbe és a magunk szórakoztatására is persze. Nyilvánvalóan a legpopulárisabb számokat – Távolból írok, Utazás stb. – válogattuk be a műsorba. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog a közönségnek.

Valahol azt nyilatkozta, hogy gyakorolni se nagyon kell, mert az ujjaiban vannak a dalok.

Nyilván nagyon sokat kell gyakorolni, hogy együtt álljon minden, de mondok egy érdekeset. Direkt a hangzás miatt vettem erre a koncertre egy vadonatúj elektromos mandolint. Korábban is hallható volt bizonyos felvételeken a hangszer, ám a turnék során a rajta játszott dallamsort gitárral oldottuk meg. A „Lökd ide a sört…” kezdetű dalt most például mandolinon játszom majd, s először gondolkodóba estem, mit is adtam elő akkor, abban a dalban. Aztán odanyúltam, és az ujjam tudta, milyen hangokat kell lefogni. Ezek ilyen különleges pillanatok.

Ha Szörényi Leventéről beszélünk, óhatatlanul szót kell ejtenünk az István, a királyról. A darab hihetetlen sikere után kínálkozott még hasonló ihletett pillanat, vagy ilyen csak egyszer van az ember életében?

Ha nem lett volna az István a király, most nyugodtan mondhatnám, hogy már mindjárt az elején, az Illés zenekarban megszületett a csoda, ahogy elkezdtük írni magyarul a saját számainkat. Ezzel ugyanis kultuszt csináltunk, ha azt vesszük, hogy a kezdet kezdetén a magyar szövegben nem bíztak a kortárs zenekarok. Persze amikor óriási sikereink lettek az első szerzeményeinkkel, mindjárt jöttek is utánunk. Tulajdonképpen az első négy Illés-számnak köszönhető, hogy Magyarországon magyar nyelvű és magyar zenéjű, úgynevezett szórakoztató zene alakult ki. Erre büszke vagyok, merthogy – csak ismételni tudom – ez egyfajta csoda volt akkor. Arra senki nem gondolt, hogy lesz majd egy színpadi mű, ami ezt lekörözi. Egyébként nem feltétlenül része egy pályaívnek, hogy valami nagy dolognak kell következnie a pálya későbbi periódusában. Gondoljunk csak a kortárs nagy zenekarainkra, amelyek már mind szétmentek. Nem következik a kezdeti sikerekből, hogy jön majd valami, ami aztán leköröz mindent. A mi életünkben ez valóban különleges áldás volt, felbátorítva engem arra, hogy más témákban is írjak színpadi darabokat. De az igazság az, hogy az István nem a semmiből jött, hiszen előképéül szolgált a Kőműves Kelemen, a Fehér Anna vagy Kun László a Kiátkozott című darabból. Amit rockoperának nevezünk, abból az életművemben négy is van, ha az Attila, Isten kardja, a Veled, Uram! és az utoljára bemutatott Árpád népe című darabot is ideszámítjuk. Annak pedig sokféle okát látom, hogy az István lett a legsikeresebb. Soha nem szabad a történelmi helyzetet kivenni a végeredményből, s az ott valóban robbant. De azt mondom: ha bármelyiket mutatjuk is be a másik három közül, mindegyik robbant volna abban a történelmi pillanatban. Merthogy soha nem adtam föl, a soron következő művekben is el akartam mondani a gondolataimat. Egyébként Nagy Feró azt mondta egyszer Szegeden, a Dóm téren egy próba közben: „Gyerekek, ez egy operett, olyan, mint a Csárdáskirálynő!”

Középiskolás koromban hallottam Nyíregyházán egy tanárembertől, hogy a Nem kell olyan Isten kezdetű számban ötvenhatszor hangzik el a „Nem kell!” kiáltás. Ez tudatos volt, már ha így volt?

Én ezt nem tudom megerősíteni, de ha valaki ezt megszámolta, s ha valóban így van, akkor örülök neki. Nagy Feró – aki ezt remekül ki is tudta énekelni – ott szerintem improvizált, s tudatosan soha nem gondoltuk el ezt ilyenformán.

Legutóbb egy interjúban egy közelgő világvégéről beszélt. Komolyan gondolta?

Azt akkor ott idézőjelbe tettem, csak a szerkesztő valamilyen oknál fogva megmásította. Nem akartam én ezzel valami nagyot mondani, de meggyőződésem, hogy valóban leépül az emberi kultúra, nincs mese! Kultúra alatt természetesen nem csak a kulturális tevékenységet értem, hanem az egész emberi kultúrát, amit létrehoztunk. Merthogy ez tarthatatlan, ami most van. Csak az ostobák hisznek abban, hogy létezik „fenntartható fejlődés”. Ez a legnagyobb mákony, amivel az embereket etetik. Van aki beveszi, hogy amit számítógépestül, mindenestül létrehoztunk, az egyenlő a fejlődéssel. De akkor azt a kérdést is feltettem, minek ölnek dollármilliárdokat a Mars-kutatásba. Minek? Ettől értelmesebb dolgokra is költhetnék a pénzt. Például nem kellene a migránsokat keresztülkergetni a világon, vagy háborúkat kirobbantani, segíthetnénk az embereknek a saját hazájukban is.

Matyasovszki József








hirdetés