Népszavazásra készen a megyei választási irodán

Miskolc – Kovács János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzat főjegyzője, a megyei területi választási iroda vezetője volt szerkesztőségünk vendége. A vizit apropóját a március 9-én, vasárnap esedékes háromkérdéses népszavazás adta.

A vizit apropóját a március 9-én, vasárnap esedékes háromkérdéses népszavazás adta, amelynek előkészületei nem csupán a kampány, hanem a választást lebonyolítani hivatott szervezetek szemszögéből is a finisébe érkeztek.
Mint megtudtuk, a megye 358 településének 873 szavazóköre felkészült a vasárnapi munkára, minden helyről számítógépes hálózat segítségével jutattják el a szavazatösszesítés után az eredményeket a központba. Érdekesség, hogy 256 olyan település van a megyében, ahol mindössze egy szavazókör lesz. Ennek magyarázata – a főjegyző elmondása szerint az, hogy sok a kislélekszámú, így kevés szavazásra jogosulttal rendelkező település. Érdekességként megtudhattuk, hogy a megye legkevesebb szavazópolgára Debrétén van, összesen 17-en járulhatnak az urnákhoz.
Újdonság az idei szabályok között, hogy változott a mozgóurna kérésének rendszere, írásban lehet igényelni a jegyzőnél. Viszonylag sok olyan szavazó van, aki nem lakóhelyén akarja leadni voksát: a megyéből 2037-en kértek és kaptak ilyen igazolást és 952-en olyanok, akik más megyében, 103-an pedig, akik más országban voksolnak majd.

 








hirdetés