Néptánc és népzene, országjáró lovas túra Nyírkarászon

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból - © Fotó: KM-reprodukció
Nyírkarász – A hagyományőrző előadásba bevonják a helyi és a térségi kulturális csoportokat is.


Fordulj kispej lovam címmel indult hagyományőrző lovas túra és férfitáncos előadássorozat, melynek következő állomása Nyírkarász lesz június 21-én, csütörtökön. Az érdeklődőket este nyolc órára várják a sportpályára.

Erősítik a magyarságtudatot

A túra résztvevői a magyar néptánc kiemelkedő személyiségei, Aranysarkantyú-díjas táncosok és a Népművészet Ifjú Mesterei. Céljuk, hogy a hagyományos életmódú, gazdálkodó településeket felkeresve felélesszék, megerősítsék a helyben élők magyarságérzetét, öntudatát.

A nyírkarászi estén a lovas élettel is összefüggő néptánc-népzenei előadást tartanak, amire várják az amatőr érdeklődőket és a néphagyományokkal, hagyományőrzéssel foglalkozókat egyaránt. A szervezők bevonták a helyi művészeti csoportokat, így a műsorban közreműködik a helyi Dankó Hagyományőrző Néptánccsoport, a kisvárdai református művészeti iskola Csemeték énekegyüttese, a Nyírkarászi Idősek Klubja és a Kisvárdai Huszárbandérium.

A belépés ingyenes, rossz idő esetén a rendezvény beköltözik a művelődési házba.

KM








hirdetés