Névvel élünk
Mán László Mán László jegyzete
A Lászlóval addig volt gond, amíg olvasás órán nem jutottunk el Szent Lászlóig, a kunverő hősig. Akkor teljesen elfogadtam az egyébként leggyakoribb utónevet. Amit egyébként az akkortájt megszokott módon, mint elsőszülött (és egyetlen) fiú örökségbe kaptam apámtól. Idővel kiderült, hogy van egy második keresztnevemet is, az Istvánt pedig keresztapámtól kaptam.
Őszintén szólva teljesen elégedett vagyok a nevemmel, a Mánt ugyan időnként el kell magyarázni, hogy nem Bán, Pán, Kán, vagy Mánn (olyan mint ami sok kamion elején olvasható, csak ékezettel).
Aztán nekem is név után kellett nézni! valószínűleg a kevés betű miatt az Ida és az Ede tetszett meg, fiam meg is kapta az utóbbit. És demokrácia lévén, második keresztnévre az édesanyja a Balázst adta. Így korrekt volt, két szülő, két keresztnév. Vannak, akik a kelleténél sokkal nagyobb feneket kerítenek a névadásnak, és jól kiszúrnak gyermekeikkel a tévésorozatos, focistás divatnevekkel.
Lehet, hogy a vietnamiakról olvastam, hogy ott felnőttkorban választhatnak maguk keresztnevet, ami a legideálisabb megoldás, hiszen így mindenki csak magára vethet, ha megmosolyogják az Éjjeli ragyogás, vagy Acélnál is keményebb fordítási utóneveket. Ettől jóval fontosabbnak vélem: a név csak azonosít, ám nem minősít senkit, azt a cselekedeteinkkel tesszük.
Olvassa el a Mániák című blogot is!
- Mán László -
