New York-i gázolás – A New York-i polgármester szerint nincs a városban terrorfenyegetettség

Akt.:
Washington – A hatóságok ismeretei szerint a New Yorkot nem fenyegeti terrorveszély – közölte szerdán sajtótájékoztatón Bill De Blasio, a város polgármestere.

“Nem hagyjuk, hogy a terroristák valaha is győzelmet arathassanak. Nem szabad megengedni, hogy vallási alapon különböztessenek meg embereket, egy egész vallás híveit, képviselőit figyeljék meg, ellenőrizzék” – mondta De Blasio.

A külföldi halálos áldozatokról szólva – akik Németországból, Argentínából, Belgiumból érkezett turisták voltak – a polgármester leszögezte: “mindörökre New York polgárai” maradnak.

John Miller, a New York-i rendőrség helyettes vezetője bejelentette, hogy arabul írt üzenetet és hetekig tervezte tettét a merénylő, aki kedden New Yorkban kisteherautóval nyolc embert halálra gázolt, 11-nek pedig súlyos sérüléseket okozott.

Utóbbiak közül négy állapota szerdán még mindig válságos, bár stabil – tette hozzá.

Elmondta, hogy a merénylő, a 29 éves üzbég származású férfi, Sayfullo Saipov üzenetében az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetet éltette. Mint írta: az Iszlám Állam örökké létezni fog.

A nyomozást irányító Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tisztségviselője, Bill Sweeney hangsúlyozta, hogy a nyomozás egész éjjel, megállás nélkül tartott. Kiderült, hogy Sayfullo Saipov a New Jerseyben lévő Passaicban bérelt autót, amelyben fegyvereket és késeket találtak.

Andrew Cuomo New York állam kormányzója a sajtóértekezleten kifogásolta Donald Trumpnak a vízumlottót kártékonynak minősítő Twitter-bejegyzését.

Az üzbég származású elkövető ugyanis hét évvel ezelőtt vízumlottóval érkezett az Egyesült Államokba. Cuomo kormányzó szerint az elnök mikroblog-bejegyzése “nem segített”. Mint fogalmazott: most az összefogás és az együttérzés ideje van. “A merénylet átpolitizálása a terroristákat segíti” – szögezte le a kormányzó.

Cuomo bejelentette, hogy a hétvégi New York-i maratont a terrormerénylet ellenére megtartják.

– MTI –


Az Iszlám Állam nevében követték el a New York-i gázolásos merényletet
Washington - A merénylő gépkocsijában talált angol nyelvű feljegyzés szerint az Iszlám Állam nevében követte el a nyolc halálos áldozatot és 11 súlyos sérültet követelő kedd délutáni New York-i gázolásos merényletet - adta hírül szerdán a CNN hírtelevízió és a The New York Times amerikai napilap hon...

Gázolásos terrortámadás Manhattanben, nyolcan meghaltak
New York - Nyolc ember meghalt és tizenegy megsebesült kedden Manhattanben, amikor egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott, több embert elgázolt, majd egy iskolabusszal ütközött. A történteket a rendőrség terrorcselekményként kezeli. Nyolc ember meghalt, és legalább egy tucatnyian megsérül...








hirdetés