A centrum átka

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Akár politikai értelemben vesszük, akár a „leghétköznapibb”, mondhatni triviális értelemben, a központosításnak számos – és talán még annál is több! – hátulütője van. Most a mentőket akarják – és ha akarják, akkor végre is hajtják – besuvasztani a 112-es segélyhívó telefonszámba. Györke László írása.


Mielőtt bármiféle találgatásba, ne adj’ isten, előítéletes feltételezésbe kényszeríteném magamat, csupán elmesélem néhány, a témával kapcsolatos „élményemet”. Midőn a multik meghódították kis hazánkat, első dolguk volt üzlet-, illetve szolgáltatási hálózatuk telefonszámait centralizálni. Vagyis: központosítani. Ez, ugye, a gyakorlatban azt jelentette, hogy ha nekem Nyíregyházán gondom volt valamelyik szolgáltatóval, szolgáltatással, egyetlen telefonszámon tudtam őket elérni. Ha egyáltalán elér(t)em, mert állandóan foglalt (volt). Ha mégis működésbe lép, akkor egy automata hang elsorolja a lehetőségeket. Miután kiválasztom a számomra sejthető legjobbat, az automata hang közli: várjak. Rendszerint tíz perc után is ugyanaz a helyzet. Élő emberi hanggal találkozni – kész főnyeremény!

De tényleg az (?), mert ha végre valahára valahol a központban felveszi valaki, mivel ő nem kompetens, továbbkapcsol valakihez, aki vagy felveszi, vagy nem. De az is előfordul, hogy megadja a melléket, ami úgyszintén sokesélyes, de leginkább időigényes. Mire ráakadok az én emberemre, kiderül, hogy a cég egyáltalán nem illetékes az ügyben. Adtam tehát a sorsnak (másképp is szokták mondani) egy nagy pofont. A semmire ráment legalább egy fél órám, és ott vagyok, ahol a part szakad (ezt szokták másképp is mondani).

Félek, hogy a 112-es hívószám sürgős esetben hasonlóan tohonya lesz. Adja isten, hogy ne legyen igazam!

Györke László








hirdetés