Az enyém ugyanis még az a régi módi: nem csak eszik, de nő is. Éppen ezért elég gyakran kell venni neki új ruhát, új cipőt. Nem beszélve arról, hogy időnként a haverokkal is kiruccan, ami ugyancsak pénzbe kerül. De az iskolában is költ: például osztálykirándul, tankönyvet vesz, osztálypénzt fizet.
Persze én is az a régi módi típus vagyok, aki nem hordja a családi pótlékot játékgépbe, kocsmába. Így az okozza majd nekem a legkevesebb gondot, hogyan tegyem pénzzé a gyerek után kapott utalványt. De ha nem ilyen lennék, akkor is megtalálnám a módját, hogy az Erzsébetemet két Széchenyire – azaz ötezresekre – váltsam be. És akkor már mehetnék is vígan az ivóba, és kísérthetném gépeken a szerencsém.
De így egyszerűen csak a gyerekre költöm a családi pótlékot. Meg annak a sokszorosát is. Persze nem lesz ez mindig így. Az első Erzsébet-utalvánnyal ugyanis érkezik az új, csak táplálkozó gyerek is. Legalábbis merem remélni…