Helyi közélet

2009.01.16. 13:08

Jószomszédi iszony

Segítsünk embertársainkon - hallhatjuk
úton-útfélen, de vannak olyan
helyzetek, amikor a pofátlanság még az
emberségen is túltesz. M.
István jegyzete

Nagyjából egy éve az

utcánkba költözött egy

sokgyermekes család. Tőlünk

három-négy háznyira laknak,

nehéz körülmények

között. Igyekeztek minél jobban

beilleszkedni az új környezetbe, így

mindenkivel nagyon kedvesen voltak.

Édesanyámnak is mindig úgy

köszöntek, hogy szervusz

szomszédasszony, pedig korántsem

vagyunk igazi szomszédok.

Egy nap kislányuk jött át, hogy

kölcsön kérjen két

tojást. Édesanyám szó

nélkül adott neki. Másnap még

néhány használt ruhadarabot is

átvittünk a családnak. Ekkor

romolhatott el minden. Naponta

négyszer-ötször jöttek a gyerekek

kéregetni ezt-azt. A

kunyerálásokból gyakran

azt is ki lehetett következtetni, hogy a

fiatalasszony éppen mit főz. Ez majdnem

két hónapig ment így,

mígnem édesanyám

megelégelte a helyzetet. A

kölcsönkért

húsdarálónkat ugyanis

háromszor kellett visszakérnünk,

mire negyedszerre hazakerült.

Mivel csak ritkán vagyok odahaza, nem sokat

érzékeltem ebből, mígnem az

egyik hétvégén én is

áldozatul estem. A szüleim éppen

távol voltak, amikor az egyik gyerek

beállított két szál

gyufáért. Egy dobozzal adtam neki. Alig

értem be a házba, már

hagymáért jött a

következő: három nagyobbra lenne

szükségük, természetesen csak

kölcsönbe. Dél

körül kutyaugatásra lettem figyelmes,

ismét kérni jöttek.

Kávé kellene, meg cukor. Ekkor már

ráförmedtem a gyerekre, amiért

még egy vacak edényt se hozott

magával. Kis idő múlva

visszajött két nagyobb dobozzal.

Töltöttem bőven, gondoltam, így

talán egy ideig nyugtom lesz. Tévedtem.

Alig öt perc telt el, megint a csengőn

függött az egyik kölyök. -

Anyukám küldött, mert a

kávé, amit küldeni tetszett, azt nem

szeretjük. Nincs másik? - mondta.

Hirtelen a szavam is elakadt. Majd hazaküldtem a

gyereket azzal, hogy ide többet ne

jöjjön kéregetni.

Azóta sértettségében a

szomszédasszony

köszönni sem hajlandó.

Kapcsolódó cikkek:

agresszív hobbikoldus

• Gyógyszerre gyűjt a

• megerőszakolt néni

• Tegnap Jacko, ma csecsemővel

kéregető anyuka?

- M. István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában