Nézőpont: Megfagyott álmok

Nézőpont: Megfagyott álmok
© illusztráció
Döbbenten hallottam a napokban egy történetet. Egy tanyán élő néni mesélte gondjait, s csak úgy mellékesen megemlítette: ő még az idén nem gyújtott be a hálószobai kályhába. Könnyű elképzelni, amint a szebb napok reményében, vacogva a fejére húzza a dunyhát, s várja, hogy a szemére álom szálljon. Hogy miért jutott erre a sorsra, az más kérdés. Elég egy rossz döntés! Dankó Mihály jegyzete.

 

A bajból nehéz kivezető utat találni. De ő is embertársunk, aki szenved, s veszélyben van az élete. Ez pedig egy lényeges dolog! Általában minden alkalommal, amikor beköszönt a tél beszélünk róla, felhíjuk egymás figyelmét a gondokra. Mégis hallani tragédiákról! Tudjuk nem elég a hivatalos szervekre bízni a feladatot, kell a törődés! Mára nem csupán az értékek, a minták, a normák és a szabályok, az emberek egymás közötti elfogadott kapcsolatai is teljesen megváltoztak.

A családi összetartás, a barátságok, oly vékony szálon kötődnek. A fogyó türelem, a leterheltség, nagyon hamar megrontja a jószomszédi viszonyt is. (Nyugodtan kijelenthetjük, a társadalmi megítélés szerint sem túl jó ma idősnek lenni. Az időskorú problémát jelent: az államnak nyugdíj-kifizetést, az egészségügynek feladatokat, a családnak ápolást, gondozást.) Vagyis rengeteg az elengedett kéz, a magára maradt, beteg, elesett, aki mások emberségére van utalva.

Áldozatok ők, hisz a legtöbbjük még arra sem képes, hogy segítséget kérjen, némán tűrik a magányt, az „elrendelt” sorsot. S azt sem veszik észre, ha közel a vég! Legyünk tehát mi a figyelem, a gondoskodás, a társadalom nyitott szeme, hogy valóban méltóságteljes legyen az út vége számukra is.

Dankó Mihály








hirdetés