Nézőpont: Mese Jeges Brumiról
Fotó: Juhász-Léhi István
Egyszer aztán úgy adódott, hogy beköszöntött a tél. Az a csúnya tél viszont nem ám decemberben növesztett jégcsapot – akkor, amikor jön a Jézuska – , és öltött nagy fehér bundát, hanem februárban. Aztán ugye a tél meg olyan fura figura, hogy ha megrázza magát hull a hó. Ha meg fúúú egy jó nagyot, akkor pedig a jégcsapok is megdermednek. Nem volt ez másként a városkában sem. Megdermedtek a jégcsapok, és fehér bundát öltött a nagy hosszú utcácska is.
A Sétáló szerelmesei pedig gondoltak egy nagyot és egy jeges mackót alkottak nevezett utcácska egyik házának a falához. A jégmackót vízzel itatták, szeretettel etették. Aki arra járt simogatta. Még párna is került a jeges brumi nagy bucija alá. Az arra suhanó villingerek örömmel csilingeltek neki, a hazafelé tartó ovisok pedig leguggoltak hozzá és még meg is cirógatták.
Nem tartott örökké azonban az öröm: emberek jöttek és ellapátolták Jeges Brumit. Úgy mesélik, hogy nem tavasz tündér volt a hunyó. Mert ha ő lett volna a felbujtó, akkor az a sok-sok csúnya szürkülő hókupac is ment volna az “örök lapátmezőkre”.
Nem. Csak Jeges Brumi ment. Bízza, az én mesém is tovább tartott volna, ha a hókupacok is eltűntek volna.
“Elolvadt” a belvárosi jégmackó
Miskolc – Február elején a belvárosban néhány lokálpatrióta jégmackót épített sok miskolci örömére, amely aztán péntekre “eltűnt”…
Jégmedve pihen a miskolci belvárosban
Miskolc – Néhány napja az egyik miskolci kávézónak hómedvéje, vagy ha úgy tetszik jégmackója van.
